Logitech TK820: touchpades billentyűzet újratöltve

A Logitech régóta kísérletezik olyan billentyűzetekkel, amelyek egybe vannak integrálva a touchpaddel. Legutóbbi próbálkozásuk ebben a témában majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt volt, akkor a K400 jelzésű termékkel próbálták a szegmenst megreformálni. Arról nincsenek információink, hogy a hibrid beviteli eszköz akkor és azóta mekkora karrier futott be, de az biztos, hogy az érintős bevitel egyre nagyobb elterjedésének köszönhetően egy ilyen termék most nagyobb sikerre számíthat.

A gyártónál is hasonlóképp gondolkodhattak, amikor megalkották a TK820 jelzéssel ellátott, ugyancsak hibrid kivitelű billentyűzetet. Ám most, a többujjas érintésre reagáló, hatalmas felületű érintőpad és rejtett gombok miatt inkább tűnik úgy, a mérnökök az érintéses kezelésben, vezérlésben (gesture) rejlő lehetőségekhez akarnak eszközt kínálni, mintsem a touchpad funkciót akarnák ránk erőltetni – de természetesen egerészni is lehet vele. A lépés érthető, hiszen a Windows 8 mellett erre van szükség, érintőkijelző hiányában pedig csak ilyen és ehhez hasonló eszközökkel tudjuk ezeket a lehetőségeket kihasználni.

Ennek megfelelően a TK820 13 különféle mozdulatot képes felismerni és kezelni, de mindemellett a kényelmes gépelésről sem feledkeztek meg: a PerfectStroke rendszerű gombok halk és pontos működést ígérnek még akkor is, ha a gombok szélét nyomjuk, és a vállalat kommunikációja szerint vékony kivitele ellenére is kényelmes a használata. Csatlakozása a PC-hez természetesen vezeték nélkül történik a gyártó kis méretű, 2,4 GHz-en működő Logitech Unifying USB-s vevője segítségével.

Az USA-ban és Európában egyaránt elérhető Logitech TK820 Wireless All-in-One Keyboard nem lesz olcsó, a hírek szerint 99 dollárt kell érte majd fizetni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés