Hirdetés

Gigantikus beruházással hatalmas OLED tévégyárat épít az LG

A 14 focipályányi területet elfoglaló, 100 méter magas (!) üzemben nagyméretű tévékben bevethető kijelzőket állítanak majd elő.

Hirdetés

Az LG eddig is elképesztő energiát és pénzt ölt az OLED kijelzők fejlesztésébe és gyártásába, és a vállalat a közelmúltban azt jelentette be, hogy egy újabb óriási gyártóüzem nyitja meg a közeljövőben kapuit. A tervek szerint 2018-kezdődik meg a tömegtermelés az egységben, amelyet az észak-koreai határ mellett található Pajuban építenek fel egy már meglévő OLED kijelzőgyár szomszédságában.


[+]

A P10 névre hallgató új üzemben nagyméretű televíziókba, illetve kisebb hordozható eszközökbe szánt, hagyományos és hajlítható panelek egyaránt készülnek majd. A beruházás 9 milliárd dollárba, azaz közel 2600 milliárd forintba kerül majd, és ebből már sejthető, hogy nem egy-két futószalaggal számolnak. Ha minden jól megy, akkor a P10 alapterülete 382 x 265 méter lesz, ami nagyjából 14 focipályának felel meg, a magassága pedig eléri majd a 100 métert, tehát körülbelül 30 emeletes lesz, legalábbis a gyártó hivatalos közleménye szerint.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények