Lehetnek mérés nélküliek a háztesztek?

Első hallásra nyilván meredeknek tűnik a kérdés: lehetnek mérés nélküliek a háztesztek? Ha nem lesz mérés, akkor hogyan lehet megítélni egy-egy ház képességeit? Elemezve az elmúlt évek – átlagosan évi 8-10 háztesztünk van – alatt összegyűjtött számokat, arra jutottunk, hogy bizony a konkrét konfigurációval vizsgálódás nem mond túl sokat. Rápillantva a legutóbbi, Cooler Master Centurion 6 tesztben szereplő grafikonra, látszik, hogy a maga 58 °C-os CPU eredményével szinte elhanyagolható, 2 °C-kal maradt le a második helytől, de ugyanúgy csak pár fokra van a sereghajtóktól is.

Csupán néhán Celsius-foknyi eltérés van az élmezőny és a sereghajók között
Csupán néhán Celsius-foknyi eltérés van az élmezőny és a sereghajók között

Méréseink során igyekeztünk nagyjából hasonló körülményeket biztosítani, de van ennek értelme, ha egy-egy házban megszámlálhatatlan hűtési felállás összehozható? Akár a felső grafikon szerint leszerepelt Revoltec Seventy 3-at is fel lehetne hozni az első helyre, ha nem csak egy-egy első és hátsó ventilátort teszünk bele, hanem még kettőt-kettőt a tetejébe és az oldalába is. Persze, ugyanez megcsinálható a többi házzal is. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egy házba rengetegféle konfiguráció pakolható alaplap irányába vagy hátrafelé, esetleg fölfelé szellőző processzorhűtővel, a levegőt a házban kavaró vagy hátrafelé kifújó grafikus kártyával (kártyákkal), egyetlen tárból álló vagy az egész frontot eltorlaszoló merevlemez-arzenállal.

Sereghajtó lett a Revoltec Seventy 3, de több ventilátorral éllővassá léphetne elő
Sereghajtó lett a Revoltec Seventy 3, pedig több ventilátorral éllovassá léphetne elő [+]

Ebből a megközelítésből szemlélve a házak tesztelése egy fix konfigurációval és fix ventilátor-elrendezéssel már sokkal kevesebb, tényleges, vásárlásban segítő információt tartalmaz. Nyilván az lenne a tökéletes, ha egy-egy házat meg tudnánk mérni többféle hardverrel és hűtési beállítással, hőkamerával, füstgéppel, de erre sajnos nincs kapacitásuk. Így inkább a mérés helyett az apró, gyakran bosszantó részletek feltárására fordítanánk az időt. Megnéznénk, hogy a ventilátor tényleg befér-e a tető és az alaplap felső pereme közti résbe, hogy milyen módon cserélhetőek a porszűrők, hogyan csinálták meg a csatlakozópanelek elektronikáját (hátha fillérekből USB 3.0-ra alakítható a 2.0-s aljzat), mennyire merev az oldalfal vagy épp mekkora a távolság a 200 vagy 230 mm-es ventilátorhely csavarnyílásainál. A fotók mellett akár videót is készítenénk az érdekességekről.

Mielőtt bárki aggódni kezdene, természetesen továbbra is kerül számítógép-konfiguráció a házba. Tehát a kérdés adott: elhagyhatjuk a hőméréseket több részlet bemutatásáért cserébe? Kíváncsiak vagyunk olvasóink válaszára akár az itt elhelyezett szavazásban, akár a fórumban.

Előzmények