Hirdetés

A 25 dolláros Raspberry Pi napokon belül révbe érhet

Hirdetés

Már több ízben is hírül adtuk, hogy az Egyesült Királyságban egy lelkes csapat olyan apró, ARM-alapú számítógépen dolgozik, amely mindössze 25 dollárba fog kerülni, mégis sok területre jó lehet. A Raspberry Pi hobbiszámítógép először csak amolyan jópofa barkácsolt áramkörnek tűnt, ami garázsprojektek hasznos résztvevője lehet, azonban az idő múlásával, a specifikáció konkretizálásával és az előzetes tesztek alkalmával kiderült, hogy itt bizony sokkal többről van szó.


[+]

A tervezők első körben azt ígérték, hogy 2011 decemberében elérhető lesz a hitelkártya méretű ketyere, majd gyártási problémákra hivatkozva januárra halasztották az indulást, de sajnos ezt az időpontot sem tudták tartani. A probléma abban keresendő, hogy a Raspberry Pi gyártásához szükséges kvarckristály, bár a szigetországban nagy mennyiségben elérhető, de a sorozatgyártás Kínában mégis várat magára, mert ott az utóbbi időben ez az anyag nehezen volt fellelhető. Viszont a csapat szerint lassan megoldódni látszik a dolog, és az első adag akár február 20-án, azaz napokon belül megérkezhet az Egyesült Királyságba.

Mivel már többször foglalkoztunk a kis számítógéppel, a részletekre most nem térnénk ki. A lényeg, hogy lelkét egy Broadcom BCM2835 SoC képzi, mely többek között egy 700 MHz-en ketyegő ARM11-es processzormagot tartalmaz. Az utóbbi idők fejleménye, hogy a központi egység részletes specifikációja is elérhetővé vált, mely innen tölthető le. Ebben a komolyabb érdeklődők minden kérdésükre megkapják a választ.

A várható sikereket jól jelzi, hogy a termék még meg sem jelent, de népszerűsége máris hatalmas. Eleinte csak néhány videóval kápráztatták el a nagyérdeműt a tervezők, melyeken mindenféle Linux disztribúció futott, és például a Quake III-mal is szinte tökéletesen elboldogult. Azóta olyan nyilatkozatok is napvilágot láttak, hogy az alkalmazott Broadcom BCM2835 IGP-je a legtöbb esetben az NVIDIA Tegra 2 és az iPhone 4S-ben alkalmazott Apple A5-ös SoC grafikus teljesítményét is felülmúlja. Előbbi nem nagy meglepetés, utóbbi viszont nagyon is erős teljesítményt sejtet.

Néhány hete az XBMC multimédiás operációs rendszernek is készült egy előzetes Raspberry Pi kompatibilis verziója, mely máris egészen jól működik, és akár Full HD felbontású videókkal is megbirkózik, mely a 25 dolláros árcédula és az 1 watt körüli fogyasztást figyelembe véve nem kis teljesítmény. Reméljük, idővel itthon is be lehet szerezni az ígéretes csöppségeket!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés