Hirdetés

Jön az X a Pro helyett

A 92 mm-es ventilátorral dolgozó, alsó kategóriás Arctic Freezer 7 Pro több, mint 10 év után kap utódot.

Az Arctic egyik legolcsóbb, torony kialakítású processzorhűtője, a Freezer 7 Pro igencsak régen jelent meg, akkor még persze LGA775 foglalathoz illeszkedő, négypatentes rögzítéssel. Azóta persze a dizájn tekintetében volt pár iteráció, és kompatibilis foglalatok listája is változott (például már nincs külön AMD-s verzió), de a most érkező utód, a Freezer 7 X komolyabb előrelépést ígér.

Hirdetés

[+]

Ennek érdekében először is változtattak a talpon, mely a beléje sajtolt hővezető csöveknek immár direkt érintkezést biztosít a processzor kupakjával. A csövek számát háromról kettőre csökkentették, viszont immár nem párhuzamosan, hanem egymáshoz képest eltolva haladnak, így elvileg jobban képesek eloszlatni a hőt a 44 darab, 0,4 mm vastag alumínium borda között. A szellőztetésről egy egyedi műanyag keretbe épített, 92 mm-es, hidrodinamikus csapágyazású ventilátor gondoskodik, mely PWM vezérléssel 300 és 2000 rpm közötti fordulatszámon üzemelhet.

A teljes hűtő 133 x 111 x 74 mm-es méretekkel és 425 grammot tömeggel rendelkezik, és már megjelent a boltokban, ára 5-6000 forint körül mozog.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Előzmények

Hirdetés