Az Intel mindent feltesz az Intel 14A node-ra

Ugyanakkor csak akkor fognak rajta kapacitást bővíteni, ha látják is az igényt rá.

John Pitzer, az Intel vállalati tervezésért és befektetői kapcsolatokért felelős vállalati alelnöke több érdekes dologról is beszélt a Goldman Sachs technológiai konferencián, és ezek közül a legfontosabb a cég új gyártástechnológiáját érintette. Mint ismeretes az Intel tervei nem alakultak úgy, ahogy azt szerették volna, mivel az Intel 20A node-ot sosem fejezték be, míg az Intel 18A-t, vagyis az első, ténylegesen is bérgyártásra tervezett eljárást végül csak házon belül fogják használni.

A konferencián résztvevő szakember szerint a jelenlegi terv egyszerű. Mindent feltesznek az Intel 14A node-ra, amit eleve úgy fejlesztenek, hogy már a kezdeti szakaszban is bevonják a potenciális partnereket. Ezzel az Intel két dolgot szeretné elérni. Egyrészt több visszajelzést szeretnének kapni a potenciális partnereiktől, másrést már a tömeggyártás kezdeti szakaszában is alkalmassá szeretnék tenni a készülő node-ot külső ügyfelek számára.

Az Intel 14A egyébként jól halad, de arra figyelmeztetett az Intel, hogy High-NA EUV berendezések miatt a waferárak drágábbak lesznek, mint az Intel 18A node-on. Mindezeken túl cég akkor fog kapacitást bővíteni, ha látszik rá a partnerek igénye. Ez John Pitzer elmondása szerint eltérés a korábbi időszak stratégiájához viszonyítva, ahol inkább túlköltekezés zajlott. Utóbbit szemléltette is azzal a példával, hogy elmúlt három-négy évben az építés alatt álló eszközeik értéke 20 milliárd dollárról 50 milliárd dollárra nőtt. Ezzel önmagában nem lenne baj, de ha végül nem eladható a kiépített gyártókapacitás, akkor az jelentős ráfizetés az Intel számára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények