Még tavasszal írtunk arról, hogy az AMD egészen nagy teljesítményspektrumon fedné le a mobil piacot, ugyanis a már bemutatott Strix Point SoC APU kapna egy speciális, úgynevezett Halo kiadást, ami kicsit több CPU-maggal, illetve egy alaposan felhizlalt IGP-vel tenné szükségtelenné a legtöbb notebookban a dedikált GPU használatát, így sokkal optimálisabb mobil dizájnokat kreálhatnak a gyártók.
Hirdetés
Úgy néz ki, hogy az ötlet nem egyedüliálló, nemrég ugyanis kiderült, hogy az Intel is készül egy hasonló konstrukcióval, ami Arrow Lake Halo kódnéven fut, és fel is tűnt maga a dizájn az NBD szállítási kiáltványában.
A rendszer egyébként már egyszer megjelent a pletykákban, ugyanis az AdoredTV még 2022-ben megemlítette egy X bejegyzésben, de azóta senki semmi információ nem került elő róla. Az eredeti pletykákból kiindulva a fejlesztésnek hat P- és nyolc E-magja van egy GT3-as besorolású IGP-vel, ami húsz multiprocesszort jelent.
(forrás: AdoredTV X) [+]
Az Arrow Lake egyébként még mindig az Xe architektúrát használja, tehát a Meteor Lake kódnevű fejlesztésben használt alapokat, de a két és félszer több feldolgozóegység azért jelentős extra teljesítményt jelenthet.
Egyetlen dolgot nem tudni: memóriabusz szélességét. Ugyanis a Strix Point Halo verziója a teljesítmény nagy részét nem az extra multiprocesszorokból nyeri, hanem a 256 bites LPDDR5X-es memóriavezérlőből. Ezt viszonylag könnyű megoldani az AMD-nek, ugyanis a Zen 5 chipletek mellé pusztán egy nagy IGP-vel rendelkező I/O lapkát kell tervezni, amiben elég széles buszt használ memóriavezérlő. Az Arrow Lake egy kicsit más jellegű dizájn, mivel a memóriavezérlő a SoC Tile része, vagyis az Intelnek ezt is át kellene alakítania az IGP-t tartalmazó chiplet mellett. Arról még nincs adat, hogy ezt megtették-e, vagy más trükköket alkalmaznak. Akárhogy is legyen, a Santa Clara-i óriáscég is erőteljesen dolgozik azon, hogy a notebookgyártók elég nagy teljesítményszinten is el tudják hagyni a dedikált GPU-kat.