Az idei CES-en látványos elem lett az AI. Gyakorlatilag minden ekörül forog, és erre gyorsan ráugrott az AMD, illetve az Intel is. Előbbi cég már két mobil (Phoenix és Hawk Point), illetve egy asztali (Phoenix) platformot is bemutatott, amelyek tartalmaznak egy úgynevezett Ryzen AI részegységet, míg az Intel egyelőre egy Meteor Lake kódnevű mobil dizájnnal lépett be erre a területre.
Hirdetés
A legérdekesebb, hogy mindkét vállalat már a jövőről beszél, ugyanis az idei CES-en jelezték, hogy készülnek az új dizájnok. Az AMD a Strix Point, míg az Intel a Lunar Lake kódnevű projektek kapcsán jelezte, hogy nagyjából háromszoros előrelépésre lehet számítani a neuronháló gyorsító tekintetében.
Itt látványos, hogy a két érintett mennyire az AI-ra helyezi a fókuszt, gyakorlatilag a CPU-magok, illetve az IGP kapcsán nem is osztanak meg információkat az elhintett fejlesztések kapcsán, bár nyilván ezek is fejlődni fognak, de a PC-k új hívószava az AI.
Az Intel még megemlíti, hogy az Arrow Lake is érkezik, és ez az első játékosoknak szánt processzoruk, ami tartalmaz AI gyorsítót. Ez persze egy furcsa jellemzés, mert úgy jön le, hogy a Meteor Lake-kel nem lehet játszani, pedig lehet. Valószínűleg inkább a nagyobb processzorteljesítményre gondoltak, csak félreérthető lett a megfogalmazás.