Hirdetés

IFA 2024: Wi-Fi 7 és FritzOS 8 az AVM-nél

Látványra kevés újdonságot hozott az AVM az IFÁ-ra, de ez nem jelenti azt, hogy ne kapnánk semmi újat.

A Fritz nevű termékekről ismert AVM-nek hazai pálya az IFA, hiszen a cég berlini alapítású, és központja most is a városban található, ráadásul Németországban igen népszerűek is, így mindig jelentős méretű standdal vesz részt a kiállításon. Másik szokásuk, hogy nem nagyon foglalkoznak a formatervvel, gyakran évekig ugyanabba a „házba” pakolják az összes routert, mindegy, hogy a belépőszintről vagy a csúcsmodellről van-e szó. Ezen idén sem változtattak, szóval a standon járkálva a legtöbb újdonságot nehéz volt szemmel kiszúrni, hiszen kívülről pontosan úgy néztek ki, mint elődeik, az egyetlen különbség, hogy nevük mögött immár ott figyel a W7 rövidítés.

Ilyen például a Fritz!Repeater 1200 W7 és a Fritz!Repeater 2400 W7, amelyek a már meglévő 1200-as és 2400-as repeaterek Wi-Fi 7 kompatibilis utódai. Az alapfunkciók és az alapvető tudás nem változott, egyedül az új szabvány támogatása az extra – ha rendelkezünk megfelelő kliensekkel és routerrel, akkor már kihasználhatjuk az így elérhető plusz funkciókat, többek között a sávszélességet elég szépen növelő MLO-t (Multi Link Operation) is.

Hirdetés

A routerek oldalán a Wi-Fi 7-es csapatba tartozik a nyáron bemutatott Fritz!Box 7690, amely külsejében pontosan követi az immár hét éves, Wi-Fi 5-ös 7590-et, vagy annak utódát, az Wi-Fi 6 kompatibilis 7690-et. Fontos újdonság viszont a 2.5GbE LAN/WAN port megléte, amivel az egyre gyorsuló netkapcsolatokat is kihasználhatjuk. A routerbe integráltak egy Zigbee gatewayt is, így az okosotthont tervezők nem lesznek a DECT-ULE szabványhoz kötve, ha az AVM routere köré akarják azt építeni.


[+]

A DSL modemet tartalmazó 7690 optikai netkapcsolatot használó testvére az 5690, amely szintén Wi-Fi 7-tel és 2.5GbE LAN/WAN-nal érkezik. A router oldalán ugyanazt kapjuk, tehát az említett LAN/WAN csatlakozó mellett még egy további 2.5GbE-es, illetve két gigabites Ethernet portot, DECT- és normál telefonközpontot, valamint USB 3.0 csatlakozót. Az 5690 elérhető lesz normál (GPON/AON) illetve XGS (XGS-PON) kapcsolattal egyaránt. Az utóbbi 10 Gbps-es netkapcsolatot is lehetővé tesz, és egy darab 10GbE LAN/WAN, illetve négy gigabites Ethernet port található rajta. Antennakiosztása 4x4-es, ellentétben kisebb testvérével, amely két antennát a 2,4 GHz-es sávra dedikál, így a teljes elméleti sávszélessége 7,1 GHz helyett csak 6,4 GHz.


[+]

A két új 5690 verzió mellett továbbra is ott van a csúcsmodell, a szögletes hasáb házba épített 5690 Pro, fiber- és DSL kapcsolattal, 2.5GbE LAN/WAN és négy gigabites Ethernet porttal, Wi-Fi 7-tel és Zigbee-vel.


[+]

Végül utolsó újdonságunk az AVM standjáról a vezetékes netkapcsolattal nem rendelkező házakhoz ajánlott Fritz!Box 6860 5G, mely egy 5G-s router, Wi-Fi 6-tal. Mesh funkciót, DECT központot és egy darab gigabites Ethernet portot ad, mely PoE funkcionalitással is rendelkezik. A 6860 5G kültérre is felszerelhető, ugyanis vízálló (IP54), és a 6850 5G-vel ellentétben már a 75, 76 és 77 5G sávokat is képes használni.

A szoftveres oldalon a FritzOS 8-as főverziójának bejelentése volt soron – a cég ezt már április óta emlegeti, de egyelőre még nem készült el (a béta verzió 7.90-es sorszámmal letölthető azért). Ha a 7-es verziónál tapasztaltakat követik, akkor még biztos pár hónap, míg a nemzetközi (tehát nem csak németül beszélő) változat elérhetővé válik a régebbi készülékekre. Mindenesetre az ígéretek szerint egyszerűbb lesz az új eszközök konfigurálása, megújul az Online Monitor, IPv6-tal is használható lesz a WireGuard, és így tovább.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AVM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés