IFA 2015: tuningolható monitor és még több Predator monitor az Acer standján

Nincs Predator sorozat monitorok nélkül, ami érthető, hiszen a kijelzők frontján egyre feljebb kapaszkodik az Acer az utóbbi időben, így hiba lenne pont ezt kihagyni. Erről persze szó sincs, hiszen az újjáéledő Predator család monitorainak első darabjairól már beszámoltunk tavaszi sajtórendezvény alkalmával, majd később a Computexre is hoztak újdonságot, és most az IFA-ára is jutott belőlük – bár azt előre bocsátanánk, hogy egyetlen FreeSync támogatással rendelkező modell sincs közte.


[+]

Berlinben újból előhúzták a család ütőkártyáját, a hajlított kijelzős, 35"-es Z35-öt, amiről azt hittük, hogy mindent tudunk már, hiszen a fentebb linkelt két esemény alapján mindent megírtunk róluk, ám most kiderült, hogy a 2560x1080 képpontos kijelző 144 hertzes képfrissítési frekvenciáját akár 200 hertzig lehet tuningolni, ha kifizettük a kissé borsos, 1100 eurós vételárat.

Acer Predator Z35 Acer Predator Z35
Acer Predator Z35 [+]

A gyártó az XB1 családot sem hagyta új modellek nélkül. Az UHD felbontású, TN+film paneles XB281HK-t már ismerjük a Computexről, azóta nem változott semmi, de akkor a cég megígérte, hogy lesz 27"-es modell is "IPS" panellel. Nos az IFA-ra lett is, egyből kettő: a WQHD (2560x1440) felbontású XB271HU, és a szintén UHD-s XB271HK, előbbi 144, utóbbi 60 hertzes frissítéssel, ám mindkettő G-Sync támogatással. Ezeken felül a monitorok tudása és külseje megegyezik, de erről nem tudtunk megbizonyosodni, ugyanis ezekből egy darabot sem állítottak ki. Ami az árat illeti, az XB1 sorozat 700 dollárról indul, de az egyes típusok árát külön nem részletezték.


[+]

A Predator monitorok tudását és paramétereit a jobb áttekinthetőség érdekében az alábbi kép részletezi:


[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények