Atomokkal a főszerepben forgatott filmet az IBM

Speciális elektronmikroszkóppal és stop-motion technikával készített egy 250 képkockából álló, másfél perces filmet az IBM. Az atomokat minden egyes képkockához egyenként helyezték el az adott pontokra egy pásztázó alagútmikroszkóp segítségével. A mikroszkóp 2 tonnát nyom, mínusz 268 fokon működik, és használatával a kutatók százmilliószoros nagyításban képesek vizsgálni az atomi szintű világot.

Hirdetés

A film készítése során az IBM kutatói távvezérléssel irányították a speciális mikroszkópot, mely egy speciális, atomokra „érzékeny” szuperhegyes tűvel volt felszerelve. A tű egy rézlapon végigpásztázva 1 nanométernyi távolságból magához vonzotta a felületen kiszemelt atomot vagy molekulát, majd a megfelelő helyre húzta. Az így elhelyezett atomokról fényképeket készítettek, majd stop-motion technikával összefűzve őket elkészítették a csaknem 250 képkockából álló filmet.


A fiú és az atomja

Az IBM kutatói évtizedek óta tanulmányozzák az anyag természetét atomi szinten, hogy feltérképezzék az adattárolás lehetőségeinek határait. A számítógépekben használt áramkörök egyre inkább az atomi méretek irányába zsugorodnak, és a chipgyártók egyre gyakrabban ütköznek a fizika korlátaiba. A mágnesességben rejlő lehetőségek ilyen szintű vizsgálatával és az ellenőrzött felületeken manipulált atomok tulajdonságainak feltárásával az IBM tudósai új technikákat alapozhatnak meg.


Hogyan készült

A filmet jegyző kutatócsapat számította ki először, hogy egy bit mágneses információ megbízható tárolásához 12 atom szükséges. Összehasonlításképpen: egy modern számítógépben vagy elektronikus eszközben nagyjából egymillió atomra van szükség egy bit adat tárolásához.

„Kutatni annyit jelent, hogy olyan kérdéseket teszünk fel, melyek megválaszolása túlmutat a rövid távú mérnöki megoldásokon. Ahogy az adatok keletkezése és felhasználása egyre gyorsul, a tárolók szükségszerűen egyre kisebbek lesznek, majd egy napon elérik az atomi szintet is” – mondta Andreas Heinrich, az IBM Research vezető kutatója. „Az új számítási architektúrák fejlesztéséhez és az adattárolás alternatív módjainak a feltárásához ugyanazokat a technológiákat használjuk, melyeket a film elkészítésénél is alkalmaztunk.”

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

IBM Digital Delta: big data az árvízvédelem szolgálatában

Hollandiában nagy adathalmazok elemzése és felhőalapú infrastruktúra segíti az árvízvédelmi programot

Előzmények

Univerzális ipari felügyeleti rendszert fejleszt az IBM

A rendszer nagy újítása, hogy az operátornak nincs szüksége munkatársra: okostelefonról irányítva teljes távvezérlés útján képes minden információt beszerezni.

A vártnál gyengébbek lettek az IBM eredményei

Jelentősen gyengültek a hardveres üzletág eladásai, közben hírek szerint a Lenovóval tárgyalnak az x86-os szerverrészleg eladásáról.

Egymilliárdos költségvetésű informatikai kutatási program indult Budapesten

A fejlesztési és oktatási célok megvalósítást egy Kelet-Közép-Európában egyedülálló informatikai innovációs központ koordinálja.

Ingyenes szoftverekkel is segíti az IBM a magyar oktatást

Az IBM Magyarország az NFM Infokommunikációs Államtitkárságának kezdeményezéséhez csatlakozva, a magyar felsőoktatási intézmények teljes körére kiterjeszti Academic Initiatives programját.