Hirdetés

Kényszerűen megválik a Honortól a Huawei

Ezzel a döntéssel a szóban forgó divízióról lekerülnek az USA szankciói, ami megkönnyítheti az életét.

Hirdetés

A Huawei bejelentette, hogy leválasztja magáról a 2013-ban alapított Honor üzletágat, amit a Shenzhen Zhixin New Information Technology fog megvásárolni. Utóbbi Kínától nem éppen független cég, hiszen a sencseni kormányzat a tulajdonosa, de jelenleg nem vonatkoznak rá azok a szankciók, amelyekkel az USA megnehezíti a Huawei életét. Ez nagyon fontos szempont, mert a Honor is érzi a nagyhatalmak kereskedelmi háborúját, és egyre nehezebben tud az okostelefonok piacán versenyezni.

A Huawei az akvizíció anyagi részleteit nem hozta nyilvánosságra, de az biztos, hogy a Honor teljes egészében le lesz kapcsolva, a működéshez szükséges minden részleg új tulajdonba kerül, ezzel pedig kikerülik az USA szankcióit. Ennek a legfontosabb előnye, hogy újra elérhetővé válik számukra a Google ökoszisztémája, vagyis reálisan esélyes versenyzőként térhetnek vissza az androidos okostelefonok mezőnyébe.

A felvásárlással a Honor helyzete megoldódik, de a Huawei továbbra sem érezheti nyeregben magát, viszont a befolyó pénzösszegből kialakíthatnak maguknak egy olyan stratégiát, amelynek részeként a lehető legtöbb területen függetlenednek az USA technológiáitól. Ez távolról sem lesz egy egyszerű, a kivitelezés is lassan fog menni, de hosszabb távon ez az egyetlen út, amiben bízhatnak.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés