Hirdetés

Állami kémek törik fel a Gmail-fiókokat?

Egy nevét nem vállaló forrásra támaszkodva Ryan Naraine, a ZDNet tudósítója arról számolt be, hogy a közelmúlt két biztonsági híre összekapcsolandó, és ebből az jön ki, hogy állami szervezetek, hatóságok a Gmail levelezőrendszer felhasználóinak fiókjait támadják egy windowsos hiba kihasználásával.

Hirdetés

A szóban forgó híradások az IT café oldalán is megjelentek. Korábban arról adtunk hírt, hogy a Google hivatalos biztonsági blogjában Eric Grosse, a biztonsági fejlesztésekért felelős alelnök bejelentette, hogy a cég népszerű szolgáltatásában, a Gmailben a jövőben a felhasználók figyelmeztető üzenetet kapnak, ha gépük vagy fiókjuk a vállalat elemzése szerint feltehetően „államilag szponzorált” hacker- vagy adathalász-támadásnak van kitéve. A másik híradás szerdán jelent meg, amikor arról számoltunk be, hogy a Microsoft a szokásos havi frissítőkedden egy nulladik napi hibát is bejelentett, mely ellen a végleges folt kiadásáig egy gyorsjavítással lehet védekezni.

Ezt a két eseményt kapcsolja össze Naraine, amikor forrására hivatkozva kijelenti, hogy a Google által egyébként részletesen nem ismertetett „állami támadások” a most bejelentett hibát használják ki, hogy bejussanak a felhasználók Gmail-fiókjaiba. A forrás állítólag részt vesz a sebezhetőség kivizsgálásában, és azt állítja, hogy a Google konkrétan emiatt a sebezhetőség miatt indította el figyelmeztető akcióját. A feltételezést megerősíti némiképp Andrew Lyons, a Google biztonsági mérnöke, aki a nulladik napi hiba bejelentésekor közzétett blogbejegyzésében kifejti, hogy az XML-komponensben található, vizsgálataik szerint támadók által már ki is használt hibára ők már május 30-án figyelmeztették a Microsoftot, és azóta együtt dolgoznak a megoldáson. Habár Lyons nem azonosítja az „állami fenyegetést” és az általa tárgyalt, felfedezett támadásokat, a ZDNet forrása szerint erről van szó.

A következtetésnek annyi szépséghibája van, hogy a Google korábbi közleménye és figyelmeztetése a gépet vagy a fiókot veszélyeztető állapotra hívja fel a figyelmet, nem utal konkrétan a Gmailre. Igaz, ennek két oka is lehet: egyrészt nem akartak pánikot kelteni, másrészt az is lehet, hogy a hiba valóban nem csak a fiókot veszélyezteti.

Aggódó olvasóinknak továbbra is csak azt tudjuk ajánlani, hogy a végleges frissítés megérkezéséig alkalmazzák a Microsoft által kiadott gyorsjavítást.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények