A hobbiszámítógépek egyre jobban terjednek, hiszen egyre több szervezet vagy vállalat próbálja meg kiszolgálni az igényeket. Vitathatatlanul a Raspberry Pi-nek van a legnagyobb sikere, de ennél drágább és erősebb hobbirendszerek is léteznek, mert ezekre is van igény. A Gizmosphere elsősorban ebben a buliban vesz részt, és kifejezetten a GPGPU-s irányra vonatkozó igényeket próbálják kiszolgálni, egy nyíltan dokumentált rendszerrel.
Hirdetés
A Gizmo nevű megoldásnak most megérkezett a régóta várt második verziója, rövidebb néven a Gizmo 2. Erről már korábban is híresztelte a Gizmosphere, hogy az apróság az összes elterjedt iparági API-t támogatni fogja, mindezt 10 watt körüli fogyasztással.
A 4 x 4 hüvelykes alaplapon egy AMD GX-210HA SoC APU található. Utóbbiban két darab Jaguar processzormag van egy Radeon HD 8210E-s IGP társaságában, míg a lapka mellé integrált DDR3-as rendszermemória kapacitása 1 GB. Az adatok microSD-n is tárolhatók, de az mSATA interfész is használható. A termék passzív hűtéssel is üzemképes, de a Gizmosphere elsődlegesen nem tudja, hogy mennyi légmozgás éri majd a Gizmo 2-t, így egy ventilátor is része a csomagnak. Utóbbi igény esetén használható vagy leszerelhető.
A terméken található HDMI és jack interfész, x4-es és x1-es PCI Express csatoló, Gigabit Ethernet aljzat, illetve két-két darab USB 2.0-s és 3.0-s port, de ezek száma megduplázható. Mindezek mellett az SPI interfész sem marad le.
A Gizmo 2 összesített számítási teljesítménye 85 GFLOPS, amivel messze túlszárnyalja a hasonló hobbiszámítógépeket, de ezért 199 dollárral kell fizetni, tehát a felkínált tempó nem tekinthető olcsónak a kategórián belül.