Hirdetés

Mostantól csak engedéllyel teszi elérhetővé a tartalmakat a GeForce Now

Az NVIDIA szerint 200-nál is több kiadó kötelezte el magát a felhős játékszolgáltatásuk mellett.

Az NVIDIA bejelentette, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben mostantól csak kiadói és fejlesztői engedéllyel lesznek elérhetők a tartalmak a GeForce Now szolgáltatáson belül. Erre nyilván azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban rengetegen kérték a játékaik eltávolítását, ami a következő hónaptól kezdve már nem fér bele, mivel elkezdődik a szolgáltatás kereskedelmi árusítása, vagyis az előfizetés nem lesz meghívókhoz kötve. Ilyen formában, pár napon belül bárki vásárolhat hozzáférést a távoli hardverekhez, ami kiüti a szerverekre való várakozási időt, így kvázi azonnal a játszhat az adott ügyfél.

A vállalat szerint 200-nál is több kiadó és fejlesztő kötelezte el magát a GeForce Now szolgáltatás mellett, így 2000-nél több játékot kínálnak majd az érdeklődők számára – ezek nagyjából negyede azonnal játszható is. A cég külön kiemelte az Apex Legends, a Counter-Strike: Global Offensive, a Destiny 2, a Dota 2, a Fortnite, a Rocket League, a Terraria és a Tom Clancy’s Rainbow Six Siege elérhetőségét, de az átláthatóság érdekében készítettek egy listát a jogtulajdonosok által engedélyezett és elérhető tartalmakról, illetve a partnerként együttműködő szoftvercégekről:

Hirdetés

A GeForce Now szolgáltatást hivatalosan támogató kiadók és játékok listájaA GeForce Now szolgáltatást hivatalosan támogató kiadók és játékok listája A GeForce Now szolgáltatást hivatalosan támogató kiadók és játékok listája [+]

Szintén felsorolják azokat a játékokat, amelyekre még nem sikerült engedélyeket szerezni, ezek május 31-én eltűnnek a GeForce Now szolgáltatásból. Ugyanakkor az NVIDIA nem zárja ki senkinek a visszatérést. Ha az említett dátumig, vagy akár később sikerül egyezségre jutni a licencekkel kapcsolatban, akkor az érintett címek újra elérhetők lehetnek. Itt egészen egyszerű dolgot kínálnak a fejlesztőknek és kiadóknak, csak rá kell bólintaniuk, hogy az egyes játékok elérhetők lehessenek a rendszeren belül (nyilván egy hivatalos szerződés keretében), és mindenféle extra költséget magára vállalva elérhetővé teszi őket az NVIDIA, vagyis a jogtulajdonosok számára ez az egész nem kerül majd semmibe. Ezen a ponton azért van egy alapvető különbség az egyes nagyobb kiadók és a zöldek álláspontja között, ugyanis sokan konkrétan pénzt akarnak kapni azért, ha egy cég egy szolgáltatás eladásához felhasználja a tartalmaikat. Ezzel szemben az NVIDIA pénzt nem ajánl, csak lényegében ingyenes lehetőséget a bekerülésre.

A GeForce Now szolgáltatást május 31-én elhagyó játékok listája
A GeForce Now szolgáltatást május 31-én elhagyó játékok listája [+]

Jelen állás szerint 91 játék kerül törlésre a GeForce Now szolgáltatáson belül május 31-én, a listában megtalálható pár nagyobb SEGA cím, de megemlíthető a Project Cars sorozat, illetve az Assetto Corsa is.

Az új feltételrendszerrel annyiban mindenképpen kedvezőbb lesz, hogy az előfizetőket nem érik majd meglepetések, hiszen az NVIDIA rendelkezni fog a tartalmak streameléséhez szükséges licencekkel, így a váratlan kilépési hullámoknak gyakorlatilag véget vetnek.

Az NVIDIA az alábbi oldalon keresztül tájékoztat a katalógusuk státuszáról.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés