Sok változás éri a héten a GeForce Now szolgáltatást

Számos kiadó és stúdió a kilépés mellett döntött, viszont végre megérkeztek az Ubisoft nagyobb címei.

A GeForce Now az élesítése óta sok problémát megélt, hiszen főleg azzal kerül a hírekbe, hogy egyre több kiadó hagyja el a szolgáltatást. Mint ismeretes az alapból távol maradó Rockstar, Square Enix, Konami, Capcom és Electronic Arts ötös mellé már csatlakozott az Activision Blizzard és a Bethesda, de a folyamatot egy független fejlesztő is megfejelte a The Lond Dark című alkotás eltávolíttatásával, legutóbb pedig a 2K Games döntött a platform elhagyása mellett.

Hirdetés

Az NVIDIA most bejelentette a következő nagy lelépési hullámot, ugyanis pénteken kikerülnek a rendszerből az Xbox Game Studios, a Warner Bros. Interactive Entertainment, a Codemasters, illetve a Klei Entertainment játékai. Ezzel gyakorlatilag eltűnik az összes, ma még játszható DiRT és F1 cím, a Lego és a Batman játékok, a Minecraft, a Middle-earth sorozat két része, az Injustice 2, a Mortal Kombatek, a Don't Starve sorozat, illetve további egyéb alkotások.

A vállalat kommunikációjában érezhető változás van, mivel korábban ezek a sajnálatos döntések hirtelen történtek meg, most viszont előre bejelentik, hogy ne érjen senkit sem váratlanul. Emellett esélyt adnak maguknak, hogy jó hírekkel is szolgáljanak. Többek között azzal, hogy az Ubisoft biztosan támogatója marad a GeForce Now platformnak. Nem mintha ez a korábbi nyilatkozatok alapján kérdés lett volna, de jobb ezt hivatalosan is megerősíteni, és a tegnapi nap során rengeteg Assassin’s Creed és Far Cry játék került a rendszerbe.

Az NVIDIA fő célja, hogy 1500-nál is több játék legyen a GeForce Now platform része. Várhatóan a legtöbb változás májusban lezajlik, vagyis lesznek még újdonságok, és sajnos elképzelhető, hogy kilépők is. Júniusban ugyanakkor mindenképpen elindul a valós kereskedelmi szolgáltatás, tehát az év közepétől már nem csak támogatóként lehet előfizetni rá, amikor éppen van szabad hely.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés