2019. augusztus 18., vasárnap

Galaxy Tab blog: offline navigáció és tömegközlekedés

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A térképszoftver legújabb verziója két nagyon fontos funkciót hoz el az androidos táblagépekre és telefonokra.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az androidos telefonok beépített térképszolgáltatása, a Google által karbantartott Maps. Az 5.7-es frissítés két igazán komoly új funkcióval bővíti a rendszert, amelyekre igazság szerint már egy jó ideje szükség lett volna. De nincs ok panaszra, hiszen végre itt a várva várt offline navigáció és a tömegközlekedés-alapú útvonaltervezés, melyeket a Galaxy Tabekkel is kihasználhatunk.

A kettő közül a legfontosabb talán az offline navigáció megjelenése, így már internetkapcsolat nélkül is navigálhatunk az alkalmazás segítségével. A funkciót a Beállítások menü Egyebek fülén található Google Labs menüpont alatt kapcsolhatjuk be, itt a Térképrészlet letöltése pontot kell bepipálnunk. Ezután egyszerűen lenyomva kell tartanunk az ujjunkat a letölteni kívánt terület közepén, majd kiválasztani a Térképrészlet letöltése névre keresztelt pontot. Ekkor a program rövid idő alatt lerántja az adott pont 16 kilométeres sugarában lévő helyadatokat, a terület ezentúl egy vékony fekete kerettel lesz körbevéve, ami a tárolt adatokra utal.

A letöltést egyébként érdemes Wi-Fi kapcsolaton keresztül megtenni, nehogy kellemetlen meglepetés érje az embert a hónapvégi számlánál. A letöltött területek mérete változó, a dolog értelemszerűen az úthálózat bonyolultságának függvénye. A már lerántott részleteket a Beállítások menü Egyebek almenüjének Gyorsítótár beállításai névre hallgató pontjában menedzselhetjük; ez kimerül azok átnevezésében és törlésében. Csak halkan jegyzem meg, hogy egy bugot már kapásból fel is fedeztem a programban: miután töröljük a területeket, az azokat jelző fekete körvonalak továbbra is látszani fognak, amíg teljesen újra nem indítjuk az alkalmazást.

A másik fontos újítás a Transit névre hallgat, segítségével a tömegközlekedést is bevonhatjuk az útvonaltervezésbe, a busz-, villamos- és metróvonalak pedig a térképen is megjelennek. A funkció az utazás folyamatos követésére, illetve az átszállási pontok elérésére is képes figyelmeztetni, ráadásul tisztában van az aktuális menetrendekkel. A dolog egyelőre 400 városban érhető el, melyek között szerencsére fővárosunk is megtalálható; a teljes lista itt található.

dr. Kind

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.