Fujitsu blog: eszközszolgáltatás blokklánc-alapokon

Az egyre inkább terjedő adattárolási módszert igen egyedi módon is be lehet vetni az egyes piacokon.

Ha leírjuk, hogy blokklánc (blockchain), akkor szinte mindenki a kriptovaluták bányászatára asszociál, ami természetesen érthető, hiszen a világ a technológiát főleg ezzel köti össze. Valójában azonban a blokklánc egy elosztott adatbázis, amely növekvő, adatblokkokból álló listát tart nyilván, és persze előnye, hogy kizárja ezek módosítását, illetve hamisítását. A jellegzetességei miatt a technológiát igen sok területen be lehet vetni, és a Fujitsu is ügyködik ezen, mivel nemrég bemutatták Blockchain Asset Service megoldásukat.

A felhős szolgáltatás nagyon egyszerű koncepciót vázol fel. Alapvetően olyan kiskereskedelmi mechanizmusokat biztosít a résztvevőknek, amelyekkel digitális pontokat, kuponokat és bélyegeket lehet szerezni, majd ezek korlátozott ideig felhasználhatók bizonyos területeken, például turisztikai helyszíneken, piacokon és bevásárlóközpontokban.

Konkrétan úgy működhet az egész, hogy valamilyen módon a felhasználók digitális pontokat gyűjthetnek, esetleg meghatározott területen elhelyezett QR kódokat olvashatnak be ultramobil eszközeikkel, amivel kuponokra vagy más egyéb előnyökre lesznek jogosultak. Ezeket egy program összegzi, ami természetesen elérhető mobil rendszereken, és a birtokolt előnyöket lehet beváltani a szolgáltatást támogató boltokban vagy helyeken. Ez jelenthet akár alacsonyabb árakat is a vásárlások során.

A technológiai háttérből a felhasználó nem fog sokat érezni, gyakorlatilag látni fogja, hogy egyre több ponttal rendelkezik, majd amikor ezeket beváltja, akkor például egy boltban kevesebbet fizet. Az ilyen átfogó rendszerek működéséhez azonban komoly infrastrukturális háttér szükséges, és a blokklánc itt azért előnyös, mert az egymással megegyező cégek gyakorlatilag probléma nélkül hozzáférhetnek a folyamatosan bővülő adatbázishoz. Ha a felhasználó valamiért szerez pár pontot, akkor az gyakorlatilag minimális, pár másodperces átfutási idővel megjelenhet beváltható tényezőként.


[+]

A Fujitsu az ehhez kapcsolódó, szerver oldali hátteret biztosítaná leendő partnereinek, méghozzá egy API-n keresztül, amihez könnyen fejleszthetők ultramobil eszközökön futtatható alkalmazások, megadva a felhasználó számára könnyen kezelhető felületet, ahol lehet majd gyűjteni a pontokat és be lehet váltani azokat.

A Blockchain Asset Service mögött egyébként elsődlegesen a turisták bevonzása a cél az egyes előre tervezett eseményekre, illetve az olyan eladási kereskedelmi stratégiák kidolgozása, amivel jól lefedhetők az érintett személyek igényei is. Nem mellesleg az emberek jellemzően jobban költenek, ha bizonyos, akár korlátozott ideig tartó akciókban vehetnek részt, ami esetleg alacsonyabb áron történő vásárlást biztosít számukra, ez pedig felpörgeti a pénzforgalmat is.

Persze a turisták csak a képlet egyik oldala, ők nyilván fontosak például Japánban, ahol a Blockchain Asset Service elérhető lesz az idei év negyedik negyedévétől, viszont maga a technológiai háttér akár általános pontgyűjtő szolgáltatásokra is kialakítható, nem kell specifikusan csak a szigetországba utazókat célozni. Ez a réteg csupán azért lett kiemelve, mert rájuk lehet leginkább építeni a különböző helyi, mondjuk úgy turistacsalogató eseményekkel. A rendszer ugyanakkor működőképes bármilyen körülmény között, és a nálunk is megtalálható pontgyűjtőkártya, matricagyűjtés stb. kiváltására is alkalmas lehet. Ezek sem épülnek nagyon más elvekre, csak a technológiai háttér nem annyira fejlett, hogy egyrészt a felhasználó számára élvezhető legyen maga a folyamat, illetve a blokklánc előnyei sincsenek kihasználva. A jövő ugyanakkor kiszámíthatatlan, és a piac mindig tartja a lépést az újításokkal, még ha helyenként ez években mérhető késéssel valósul is meg.

Azóta történt

Előzmények