Utolérte a DirectX 12 a legnépszerűbb sportjátékot

Jelentősen csökken a FIFA 2018 gépigénye, ha a játékos az explicit API-ra írt módot választja.

A PC-s játékok piacán szokás általánosan úgy kezelni a sportjátékokat, hogy technikailag ezek fejlődnek a legkevésbé. Ez persze nem feltétlenül igaz, így nem is érdemes általánosítani, de volt idő, amikor így volt, tehát nem véletlen alakult ki ez a nézet.

Hirdetés

Az utóbbi időben azonban a PC-s sportjátékok technikailag is határozottan fejlődnek, és ez különösen igaz a FIFA sorozatra, amely az új konzolok megjelenése után szakított a korábbi apró, éves ráncfelvarrásokkal, és az Electronic Arts EA Sports részlege minden esztendőben megpróbál valami nagyobb előrelépést eszközölni. Ez úgy néz ki, hogy a kasszáknál is beválik, ami még nagyobb fejlesztésekre sarkalja az említett részleget. Többek között a FIFA 2017 a Frostbite videojáték-motorra cserélte a bevált alapokat, pontosabban ennek bizonyos részeit, és az idei évre szánt FIFA 2018 beveti a DirectX 12-t is.

A váltásra lehetett számítani, ugyanis a FIFA 2017-nek viszonylag magas volt a gépigénye, kifejezetten a processzorra vonatkozóan. Alapvetően ajánlott volt egy gyors négymagos, vagy kisebb szálszintű teljesítmény mellett egy hat-nyolc maggal rendelkező processzor, ráadásul a reális teljesítményt biztosító minimum gépigény is négy mag volt, ami tekintve az olcsóbb négymagos CPU-k árát nem számít akkora problémának, de a vásárlóbázis nagy része rendelkezik kétmagos rendszerrel, és nekik ez a gyors fejlődés már problémákat okozott.

A fentiek miatt a FIFA 2018 a Frostbite egy újabb verzióját használja, egészen pontosan azt a leképezőt, amin a Battlefield 1 is futott, és ezzel elérhetővé vált a DirectX 12 támogatása is. Ez a mód ugyanazt a grafikai minőséget kínálja, amit a DirectX 11-es verzió, viszont a processzorigényt jelentősen csökkenti. Az Electronic Arts közleménye szerint az explicit API-t használó kód bőven elvan egy relatíve gyors kétmagos processzoron, vagy egy lassabb négymagoson. A többletterhelés szempontjából a DirectX 12-es mód számottevően hatékonyabb, és egységnyi futtatási sebesség mellett a processzorterhelés konkrétan a felére, egyes helyzetekben a harmadára csökken a DirectX 11-es módhoz viszonyítva. Ez a gyengébb processzorral rendelkező felhasználóknak nagyon kellemes hír, hiszen így a Windows 10 telepítésével lényegesen gyorsabban futtathatják az új FIFA játékot, amely szeptember végén jelenik meg.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés