Ez ami nagyon megdobhatja a 4K HDR tévé eladásokat

A 2018-as labdarúgó-vb minden meccsét közvetítik majd 4K felbontásban, HDR-rel, Dolby Atmos hanggal.

Hirdetés

Korábban is volt rá példa, hogy nagy sportesemények egyes mérkőzéseit 4K felbontásban is közvetítették, de jövőre a foci-vb szintet lép e tekintetben. A FIFA, azaz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a jövő évi, oroszországi Labdarúgó Világbajnokság minden meccsét közvetítik majd 4K felbontásban, nagy dinamikatartománnyal. Sőt, a hangra is odafigyelnek, hiszen objektumalapú térhatású hangszabvánnyal, azaz Dolby Vision vagy DTS:X formátumban is elérhetőek lesznek a mérkőzések.

Fifa 2018
Fifa 2018 [+]

A technikai háttér az előzetes információk szerint nem lesz kispályás, ugyanis 8 kamara rögzíti majd minden egyes találkozón a 4K HDR tartalmat. Ezen kívül bevetnek további 8-8 kamerát a Full HD-re, illetve a szuper lassításra (Super Slow Motion), valamint két úgynevezett ultra-motion, egy kábelen mozgatható, illetve egy repülő eszközre szerelt kamerát. A rendszer a szervezők állítása szerint elméletileg lehetővé teszi azt is, hogy az egyes akciókat az ismétlés során bármilyen szögből reprodukálni lehessen. Emellett lesznek 360 fokos kamerákkal készített közvetítések is néhány meccsről, amelyeket értelemszerűen virtuális valóság eszközökhöz szánnak. Sajnos a magyar válogatott valamilyen fatális véletlen folytán nem jutott ki a világbajnokságra, úgyhogy arról most lemaradunk, ahogy Gera Zoli 4K HDR-ben egy ollóval kicsipkézi a brazil kapu pipáját, de majd négy év múlva!

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés