Fejlemények az AMD Fusionról és az új Catalystról

Egyre közelebb állnak a megjelenéshez a Fusion projekt első versenyzői, melyek használatával az AMD elindul a rendszerszintű integráció rögös útján. Korábban az Ontario és a Llano APU-ról is írtunk már, sőt a Computexen működő rendszert is bemutatott a vállalat. Sőt a különböző piaci szegmensekbe pályázó chipek fogyasztása is kiderült, így lényegében már csak a hivatalos specifikációk és a megjelenés pontos dátuma kérdéses. Az eddigi információk alapján mindkét versenyzőt 2011 elejére vártuk, míg az AMD hivatalosan 2011 első felét jelölte meg, ami meglehetősen tág időtartam volt.

Hirdetés

Dirk Meyer, a vállalat elnök-vezérigazgatója a második negyedéves eredményt értékelő konferencián beszámolt az Ontario és a Llano megjelenéséről. Az előbbi nettopokba és netbookokba szánt lapka a tervezethez képest hamarabb érkezik, így a negyedik negyedévben már bemutatkozhat a Brazos platform. A gyártók vélhetőleg a következő év elején megrendezendő CES rendezvényen mutatják be a rendszerre épülő masináikat. Bár korábban szó volt a tabletekben való felhasználásról is, az AMD letett ezekről a tervekről, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a TSMC 40 nm-es LP gyártósorain készülő chip teljes egészében a Windows 7 képességeihez készült, és a Microsoft operációs rendszere nem ideális erre a területre. Természetesen elképzelhető, hogy lesz olyan gyártó, aki épít táblagépet az Ontarióra alapozva, de az Androiddal operáló, ARM architektúrára épülő, ezáltal jelentősen kevesebbet fogyasztó megoldások ellen nem szerencsés bevetni a koncepciót.

Az AMD Fusion általános felépítése
Az AMD Fusion általános felépítése

A Llano esetében a gyártástechnológiára való áttérés okoz problémát. Bár konkrétumokat nem közölt az AMD, Dirk Meyer válaszaiból arra lehet következtetni, hogy a gyártás kiszervezése nehezíti meg az új, 32 nm-es SHP eljárás bevezetését. A hivatalos megjelenés továbbra is 2011 első felére van datálva, ám az év eleji pletykáknak búcsút lehet inteni, így inkább márciusi rajtot érdemes valószínűsíteni. Az AMD-nek talán ez nem is akkora gond, hiszen az Ontario és a Llano között nagyjából három hónap telik majd el, így mindkét rendszerhez fel lehet építeni egy jól átgondolt marketinget. Utóbbi része lehet az új Catalyst programcsomag is.

Catalyst már a processzorhoz is?

A rendszerszintű integrációval a Radeon GPU-khoz alkalmazott Catalyst csomag is megújul. Ez nemcsak egy átlagos ráncfelvarrást jelent, hiszen az OpenCL bevezetésével már a processzorhoz is szükséges a megfelelő driver telepítése. A Control Center felhasználói felülete külsőre változik ugyan, de továbbra is a jelenlegi fejlesztési sémát követi majd, így a felhasználók választhatnak alap és fejlett vezérlés között. A főbb módosítások a funkciókat érintik, hiszen az új generációs meghajtó támogatja az AMD GPU-it, CPU-it, APU-it és az APU-hoz kapcsolt GPU-k párosítását.


Az új Catalyst várható kinézete (forrás: Planet 3DNow!) [+]

Ahogy azt már az előző bekezdésben említettük a CPU-hoz lényegében az OpenCL miatt szükséges az eszközillesztő telepítése, hiszen ez teszi lehetővé az ATI Stream számára a platformra írt programok futtatását. A Fusion lapkák integrált grafikus magjainak vezérlése a diszkrét kártyákkal egyetemben nem változik, azonban külön érdekes az APU és a GPU párosítása. A konfiguráció az utóbbi esetben két grafikus hardverrel is rendelkezik, így bevethető a PowerXpress 4.0-s technológia, ami az energiatakarékosságot felügyeli. A felhasználó tetszőlegesen választhatja ki a használni kívánt eszközt, de a hardver visszajelzéseire vagy a szoftver igényeire alapozó automatikus választórutin is aktiválható. Az OpenCL-re írt programok esetében profilozásra is lehetőség lesz, vagyis az adott program, úgy is képes lesz kamatoztatni a konfiguráció előnyeit, hogy az APU processzormagjait és SIMD egységeit a szokásos számításokra használja fel, majd a grafikát tisztán a GPU-ra bízza. A gyakorlatban ez számos előnyt jelent az erőforrások kihasználása szempontjából. Például egy játékprogram esetében a fizika kalkulálásánál a processzor IGP-je is hasznosítható, sőt a rendszerszintű integráció hatására a feladatok feldolgozása heterogén módon is megosztható, vagyis az integrált grafikus mag vissza is tudja adni a CPU-nak az eredményeket, így rendkívül komplex és nagy számítási kapacitást igénylő feladatok is megoldhatók.

További újítás lesz az OpenGL ES API támogatása, aminek hála már az internetböngészőn keresztül is gyorsítható a háromdimenziós grafika. Az információk szerint az – eddig hányattatott sorsú – XGP modulok is komolyabb szerephez jutnak. A vörös oldal partnerei az AMD és az Intel rendszerszintű integrációt előtérbe helyező tervei után komolyan számolnak a diszkrét grafikus kártyák piacának drasztikusnak mondható csökkenésével. Az igények várhatóan számottevően alacsonyabbak lesznek az idei évhez képest, amit főleg a miniatürizálás iránti kielégíthetetlen vágy okoz majd. Az elemzők az asztali PC-k szegmensében is a nettopok, és más kisméretű megoldások előretörését prognosztizálják, és ezekbe bizony nem fér be egy testesebb videokártya. Erre a problémára megoldást jelentene a külső grafikus kártyák forgalmazása, továbbá a VGA-kra specializálódott gyártók többsége az alaplapok piacát is betámadja.

Az új alapokra építkező Catalyst bemutatása az év végén lehetséges, az első kiadás pedig 2011 elején jelenhet meg. Az AMD továbbra is megtartja a hónaponkénti frissítést, ami a terméktámogatás szempontjából jó döntés.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés