Extrém sebességre kapcsolt az NVIDIA

Újabb információk szivárogtak ki az NVIDIA Fermi nevű fejlesztéséről, mely egy forradalmian új architektúrára épül, ám a grafikus képességeket egyelőre jól titkolja a vállalat. Sajnos ezekre most sem derült fény, az viszont kiderült, hogy elképesztően gyors tempóban fog elkészülni a lapka A3-as verziója, ami esélyt adhat a februári startra.

A pletykák alapján a TSMC 2010 első napjára elkészíti az első A3-as tesztlapkákat a Fermiből. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy alig két hónap telik el az előző és az új revízió között, ami extrém fejlesztési tempóról tanúskodik, és ezzel az NVIDIA nem kis kockázatot vállal. Az eddig kiszivárgott adatok alapján az A1-es és az A2-es változat rendre alulteljesítette az órajelfrekvenciát érintő elképzeléseket, mivel egyik lapka sem volt képes 500, illetve 1200 MHz-nél magasabb mag- és shaderórajelre. A tervek szerint az új chipnek el kell érnie a 700 és 1700 MHz-es értékeket. Ha ez nem sikerül, akkor több lehetősége már nincs a javításra a mérnököknek, hiszen egy esetleges A4-es verzió további csúszást eredményez az ütemtervben, ami egyszerűen nem engedhető meg.

A Fermi meghajtójáért felelő csapaton még nagyobb lehet a nyomás, hiszen egy teljesen új rendszerre kell rögtön tökéletes drivereket írni. Ennek megfelelően esélyes, hogy a karácsonyt is munkával töltik a rendszerprogramozók. A megfeszített tempó gyümölcsét előreláthatóan a CES-en láthatják az érdeklődők, ahol az új információk szerint minden titokra fény derül.

Természetesen a hivatalos start időpontjáról még nincs adat, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy mikorra gyógyulnak fel a TSMC 40 nm-es gyártósorai. A hírek szerint egyelőre csak az AMD Juniper lapkájának a kihozatala felel meg az elvárásoknak, így a Radeon HD 5700-as széria nagy mennyiségben is elérhető. A nagyobb méretű Cypress esetében folyamatosan javul az ellátottság, sőt a felsőkategóriás Radeonok beszerzése már egyszerűnek tekinthető, ám ez inkább a kereskedők árpolitikája miatt van, ugyanis számos webáruház extrahaszonnal árusítja a HD 5800-as kártyákat, figyelmen kívül hagyva az AMD ajánlásait. A Fermi még a Cypressnél is nagyobb chip, így még nehezebb lesz megfelelő mennyiséget gyártani belőle. A TSMC-nek gyorsan fel kell nőnie a feladathoz, hiszen a Mercury Research elemzése szerint a DirectX 11 a történelem leggyorsabban elterjedő API-ja lesz. Ezt az is alátámasztja, hogy rekordsebességgel érkeznek a rendszert kihasználó programok, éppen ezért jó lenne ha a megfelelő hardverek nagy mennyiségben kerülnének az üzletekbe.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés