Hirdetés

DCMM2016 – a helyzet fokozódik

Kölnben elkészültek a versenyzők a 24 órás élő moddingversenyen, miközben GumisPeti is megérkezett a helyszínre.

Hirdetés

Tegnap este lepörgött a harmadik nyolcórás szakasz is Kölnben, ahol a Gamescom egyik különlegessége idén is a DCMM, vagyis a német modding bajnokság. Az élő, helyszíni moddolásban idén is hat csapat vett részt, nekik szerdán, csütörtökön és pénteken is nyolc órájuk volt arra, hogy maradandót alkossanak az MSI és a CaseKing által biztosított hardveralapra. A magyar csapat, BaluC és Soccer keze járt a legfürgébben: ők már órákkal a pénteki penzum lejárta előtt elkészültek a kissé sci-fi, kissé steampunk témájú, robotkutyába oltott, keréken guruló számítógépházukkal, ami igencsak csinosra sikerült.


(forrás: DCMM) [+]

Hasonló stílusban dolgozott a nagymester Ali Abbas, aki idén elhagyta régi csapattársat és egy modder lánnyal, Monia Reuterrel dolgozott együtt a H.R. Gigernek tisztelgő, biomechanikus Alien modon. Istenesen sikerült, főleg úgy, hogy mindössze 24 óra alatt hozták össze.


(forrás: Monia Reuter) [+]

Szintén vegyes csapat a Random Design, amit egy szimpatikus pár, Kathrin Dieterich és Stefan Ulrich alkot. Ők a közkedvelt angol Dr. Who sorozat ikonikus kék rendőrséghívó fülkéjébe rejtettek vízhűtéses számítógépet.


(forrás: DCMM) [+]

A Patrick Betz és Oliver Peier alkotta csapat a legfrissebb RoboCop filmben szereplő Omnicorp Mech robotok stílusjegyeit vitte át a számítógépes házra, míg a Hanning Wolter és Matthias Streser páros a (barna színe miatt) Nutellának elnevezett modot készített, amit leginkább katonai stílusjegyekkel dobtak fel a képek alapján. A hatodik csapat, azaz George Köhler és Simon Krause letisztult, fém helyett fehér plexilapokkal burkolt modot prezentált.


[+]

Idehaza, Budapesten is nagyon pörgött a moddermunka szerdán és csütörtökön: Gumispeter ugyanis éppen az utolsó pillanatban lett kész a saját alkotásával, igaz neki nem háromszor nyolc órája, hanem sokkal több ideje volt. Pénteken indult (és azóta sikeresen meg is érkezett) Kölnbe, hogy a hétvégén zajló német modder bajnokságon versenyezzen. Nagyon alaposan átdolgozott számítógépes illemhelye a casecon kategóriában indul majd, meglátjuk, mennyire értékeli a német zsűri a vicces ötletet és részletgazdag megvalósítását.


(forrás: Peter GP Bartos) [+]

Előzmények

Hirdetés