Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT

A BT Group vezérigazgatója maga közölte, hogy az AI fejlődése révén még nagyobb leépítések jöhetnek.

Allison Kirkby, a BT Group vezérigazgatója közölte, hogy az AI fejlődése miatt még több embert küldhetnek el a telekommunikációs cégtől, ahol már tartanak a leépítések.

Hirdetés

Kirkby elmondta a Financial Timesnak, hogy a terv több mint 40 ezer álláshely megszüntetése és 4 milliárd dollárnyi költség felszámolása az évtized végére – de ez nem tükrözi az AI által biztosított teljes lehetőségeket.

Szerinte ugyanis attól függően, hogy mit tanulnak az AI-tól, lehetőségük lesz, hogy az évtized végére valójában még kisebbé váljanak.

2023-ban 55 ezer fős leépítést ígért a vállalat az évtized végéig. Az akkori vezérigazgató sokkal kisebb munkaerőt képzelt el, alacsonyabb költségek mellett. Kirkby osztja ezen nézeteket, valamint az Openreach is kikerülhet a vállalatból.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BT

Azóta történt

Előzmények