Hirdetés

Cubitek Magic Cube AIO – a világ legkisebb E-ATX számítógépháza

Hirdetés

A teljes méretű toronyházak, főleg a nagyobbak minden gond nélkül befogadnak Extended ATX szabványú alaplapokat, azonban ha korlátozott térbe kellene egy ilyen rendszert beilleszteni, esetleg néha hordozni is kell a gépet, akkor bizony az óriási méret egyenesen hátrány. Ezért a Cubitek bejelentette a Magic Cube AIO házukat, amely állításuk szerint a világ legkisebb, E-ATX alaplapokkal kompatibilis tornya. Mérete 244 x 491,7 x 477 mm, tömege pedig mindössze 5,5 kg, így valóban még hardverekkel megrakodva is aránylag könnyen mozdítható marad.


[+]

A „varázslatos kocka” anyaghasználatáról nem közöltek információkat, de burkolata vékony, szálcsiszolt alumíniumnak tűnik, a váz pedig minden bizonnyal szokás szerint acélból készült, és minden felület fekete fényezést kapott. A „szűkös” beltér optimális kihasználása végett az 5,25”-es külső meghajtó a szokásos helyéről a gép aljába költözött. Középtájékon egy a síkból kiemelkedő lap takarja az elülső ventilátorokat, amelyek porszűrők védelmében szívják be a friss levegőt. Az előlapi kivezetések az említett panel mellett sorakoznak, itt találhatók a nyomógombok, visszajelző LED-ek, audiocsatlakozók, valamint 2 x USB 2.0 és 2 x USB 3.0 port.


[+]

Az oldallapot eltávolítva szokatlan látvány fogadja a kíváncsi tekinteteket, ugyanis a meghajtókeretek jelentős részét száműzték, csupán az átmozgatott 5,25”-es részleg maradt meg. Persze a gyártó az adattárolókról sem feledkezett meg: az esetleges optikai meghajtó fölé egy 2,5 és egy 3,5”-es, alá pedig egy további 3,5”-es HDD/SSD rögzíthető. Ha ez még mindig kevésnek bizonyulna, akkor az alaplaptálca hátán is lehetőség van 3 x 3,5”-es és egy 2,5”-es meghajtó elhelyezésére.


[+]

Az egész házat betöltő alaplaptálca egy szerelőablakkal, valamint gumiajtós kábelbújtató résekkel is rendelkezik, amelyek kényelmes használatát biztosítja a tálca és az oldallap közötti bőséges tér. Ennek az egyedi belső felépítésnek köszönhetően a videokártyák majdnem teljes mélységben, akár 380 mm-re is nyújtózhatnak, a processzorhűtő magasságát pedig 180 mm-ben maximalizálták.


[+]

A hűtést alapból 140 mm-es ventilátorok végzik (49,05 cfm, 21,35 dBA), ezekből kettő elöl, egy hátul és egy felül helyezkedik el, utóbbi kék LED-es megvilágítást is kapott. Egy akár 280 mm-es folyadékhűtő radiátor is beépíthető a toronyba, ezt segítik a hátoldalon sorakozó, gumírozott tömlő furatok.


[+]

A Cubitek Magic Cube AIO E-ATX számítógépház május elején kerül a boltok polcaira, vételára 279,90 dollár körül várható.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények