Hirdetés

2017. október 19., csütörtök

Útvonal

Hírek » Modding rovat

CM Egérmodding Verseny – hosszabbítás!

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az iskolába járó moddereknek kedvezve meghosszabbítottuk az első fordulót.

Április végén hirdettük meg a Cooler Masterrel közös egérmoding versenyünket, melyben egy CM Storm Devastatort kell módosítaniuk a jelentkezőknek. A vasárnap záruló első fordulóban csak terveket várunk, melyekből viszont ezidáig mindössze három érkezett. Utánajártunk a gyér jelentkezés okának, és kiderült, hogy többen iskolai kötelezettségeik, vizsgák, érettségi és év vége miatt nem tudnak részt venni a versenyben, melynek második fordulója, a tényleges moddolás éppen a számukra sűrű időszakba esik.

Ezért úgy döntöttünk, hogy bő egy hónappal meghosszabbítjuk a tervezési időszakot, mely május 18. helyett június 22-ig tart majd. A második, építési forduló így csak június 30-án indul és augusztus 3-án (éjfélkor) ér majd éget. Íme az eddig beérkezett nevezések:

feco72 és jones965 terve
feco72 és jones965 terve

Nevezés menete: személyes bejegyzés készítése a CM Storm Devastator egér tervezett átalakításáról Logout portálunkon, majd a bejegyzés linkjének elküldése az egermodding@prohardver.hu e-mail címre. Egyetlen kikötés van a moddal kapcsolatban: tartalmaznia kell a Cooler Master emblémáját. A Devastator egérről készült nagyfebontású képek innen tölthetőek le.

Nevezés kezdete: 2014. április 29.
Nevezés lezárása: 2014. június 22., vasárnap éjfél

Második forduló kezdete: 2014. június 30., hétfő
Második forduló vége: 2014. augusztus 3., vasárnap éjfél

Eredményhirdetés: 2014. augusztus 11.

Természetesen a díjak sem maradhatnak el! A legjobb moddereket a Cooler Master értékes hardvereivel jutalmazzuk, a júliusban esedékes közönségszavazás résztvevői között pedig további Cooler Master nyereményeket sorsolunk ki.

A 2012-es CM Storm Egérmodding Verseny résztvevői
A 2012-es CM Storm Egérmodding Verseny résztvevői [+]

Az elkészült egerek a Prohardver tulajdonát képzik. A jól sikerült alkotásokat – lehetőleg feltüntetve az alkotók nevét – különöző modding kiállításokon fogjuk bemutatni.

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.