Hirdetés
Még gyorsan a Computex nulladik napjára időzítve rendezett a Cooler Master egy külön kis kiállítást, ahol viszonylag zárt körben mutathattak be egy sor új terméket, köztük néhány olyat, aminek megjelenésével kapcsolatban még ők sem biztosak semmiben. Ezek közé tartozik az a két gépház is, amelyekkel a számítógép összeszerelésének folyamatát szeretnék kicsit megreformálni.
Az 1000 dolláros "high-end" koncepcióház saját belső világítással teszi látványosabbá a belteret [+]
A két modell közül az egyik egy klasszikusnak mondható, ATX alaplapokat fogadni képest egység, míg a másik egy jóval nagyobb, E-ATX-re és függőlegesen beépített VGA kártyákra is felkészített megoldás. Ami közös érdekességük, hogy a kompakt vízhűtésen alapuló hűtőrendszer illetve a tápegység már gyárilag beépítésre került, a kábelezés is tulajdonképpen ki van építve. Az utóbbiak az alaplapot fogadó, csavarozást nem igénylő, patentos rögzítést alkalmazó keret körül elhelyezett csatlakozókban végződnek, ezeket például a VGA tápcsatlakozójával pedig a mellékelt, rövid kábelekkel kapcsolhatjuk össze. Az előny, hogy nem kell bajlódni a vezetékek elrejtésével, sőt, tulajdonképpen a jobb oldali burkolatot ki sem kell nyitni a számítógép összeépítéséhez.
Az előre elkészített vezetékezéshez rövid toldókábelekkel csatlakozhatunk [+]
Ami a hűtést illeti, ezek is egyedi megoldások, az átlagosnál vastagabb (38-40 mm-es) és sűrűbben lamellázott radiátorokkal, Mobius ventilátorokkal. A specifikációk egyelőre nem teljesen véglegesek, de ha jövőre megjelenik, akkor a kisebbik modellel a 300-400 dolláros, a nagyobbikkal pedig az 1000 dolláros árszegmenst vennék célba. Ezek borsos összegek, különösen az utóbbi, de itt kapunk egy 1,2-1,3 kW-os tápot, ott az egyedi vízhűtés, illetve egy, a gépház elejébe épített „softbox” is, amivel úgy világíthatjuk meg a komponenseket, hogy azok az RGB fényekkel együtt nagyon szépen láthatóvá válnak az edzett üveg oldalpanel mögött.
Mint említettük, a két gépház egyelőre még csak koncepció, a végső változatokkal jövőre terveznek piacra lépni, ha úgy ítélik meg, hogy lesz rájuk igény.