Hirdetés

Computex 2012: Samsung Series 5 újdonságok – dokkolás, hajtogatás, tapicskolás

Hirdetés

Várható volt, hogy a Samsung nem fogja hagyni, hogy az Acer, az Asus és az MSI elhappolják az újdonság varázsát, ezért a koreai gyártó is mindent bevetett, hogy felkeltse az expóra látogatók figyelmét. Ebben az írásban most vegyük sorra, milyen említésre méltó újdonságok érkeztek a Series 5 családba!

Samsung Series 5 Hybrid PC
Samsung Series 5 Hybrid PC (forrás: PROHARDVER!) [+]

Elsőként itt van például a Series 5 Hybrid PC, amelynek koncepciója leginkább az ASUS Transformer sorozatára hasonlít. A szerkezet alapból csak egy táblagép, de fontos leszögezni, hogy belsejében nem ARM architektúrára alapozó konfiguráció, hanem egy teljes értékű, x86-os platform lapul. A specifikációról egyelőre semmilyen részletet nem árultak el, egyes források viszont azt állítják, hogy minden bizonnyal egy kétwattos processzorral dolgozó Intel Clover Trail rendszer teljesít benne szolgálatot, ami a PowerVR SGX sorozatú IGP-t is maga után vonja. A 11 hüvelykes kijelző vélhetően Full HD-s (1920x1080 pixel) felbontású, emellett a termék oldalán kártyaolvasó, USB 3.0-s port és SIM aljzat sorakozik, valamint egy 2 és egy 8 MP-es webkamerapárt is kapott a kiállított példány. Persze semmi nincs kőbe vésve, és sok a találgatás is, de a fő csapásvonal ezekből az adatokból már kisilabizálható.

Samsung Series 5 Hybrid PC
Samsung Series 5 Hybrid PC (forrás: PROHARDVER!) [+]

A tábla PC viszont attól lesz Hybrid, hogy mellékelnek hozzá egy billentyűzetes dokkolót is, amelyek furcsa módon mágnesesen „ragaszkodnak” egymáshoz. Akiknek sikerült a helyszínen megtapogatniuk, azok azt állítják, hogy ettől függetlenül elég stabilan tartja a dokkoló a masinát, véletlenül egyszer sem csusszant ki, elmozdításához direkt erőfeszítésre van szükség. Az univerzális használatot tovább fokozza, hogy az S-Pen stylus és a hozzá tartozó S-Memo szoftver is a repertoár része, amely a Galaxy Note szériából már jól ismert. 9 mm-es vastagsága és 747 grammos tömege (dokkoló nélkül) kifejezetten könnyen hordozhatóvá teszi, ezek az értékek pedig úgy pláne nagyon jók, hogy egy teljes értékű, Windows 8-at futtató szerkezetről beszélünk.

Samsung Series 5 Ultra Convertible Samsung Series 5 Ultra Convertible
Samsung Series 5 Ultra Convertible (forrás: PROHARDVER!) [+]

Specifikációját tekintve valószínűleg a Series 5 Hybrid PC is az Ultrabook kategóriában indul majd útnak, de a másik két családtag, a Series 5 Ultra Touch és a Series 5 Ultra Convertible már formáját tekintve is Ultrabook. Sok szempontból nagyon hasonló a két notebook, például oldalaikon egyaránt egy USB 3.0-s és két darab USB 2.0-s port, Gigabit Ethernet, HDMI, kártyaolvasó és kombinált mikrofon bemenet/fülhallgató kimenet sorakozik. A fedlap és a billentyűzet körüli rész szálcsiszolt alumínium, azonban a gépek alja műanyagból készült, cserébe egy méretes ajtó arra enged következtetni, hogy a legtöbb Ultrabookkal ellentétben könnyen hozzáférhetünk a belsejéhez.

Samsung Series 5 Ultra Convertible Samsung Series 5 Ultra Convertible
Samsung Series 5 Ultra Convertible (forrás: PROHARDVER!) [+]

Samsung Series 5 Ultra Convertible Samsung Series 5 Ultra Convertible
Samsung Series 5 Ultra Convertible (forrás: PROHARDVER!) [+]

A billentyűzet is azonos, a tapipad viszont a Convertible esetében egyetlen nagy felület, míg a Touchnál a tervezők a dedikált gombokat elkülönítettek. A Convertible érdekessége, hogy a bekapcsológomb a gép oldalára, és nem a billentyűzet mellé került, ennek még később majd lesz értelme. Kijelzőjük képátlója 13” körüli, felbontásuk 1366x768 pixel. Ezek felülete nagyon csillogós volt és a betekintési szögek sem tűntek kiemelkedően jónak, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a stand annyira ki volt világítva, hogy ezeket a tulajdonságokat nem nagyon lehetett tisztességesen megállapítani. Az érintőkijelzők érzékenysége és reakcióideje viszont nagyon jó volt, és a képváltások, görgetések is maximális folyékonysággal történtek, tehát a bennük lapuló, ismeretlen hardverkiépítés szemmel láthatóan megfelelően támogatja az új operációs rendszert.

Samsung Series 5 Ultra Touch Samsung Series 5 Ultra Touch
Samsung Series 5 Ultra Touch (forrás: PROHARDVER!) [+]

Most azonban térjünk végre rá a legfontosabb különbségre, mert míg a Series 5 Ultra Touch „csak” egy érintőkijelzős Ultrabook, addig az Ultra Convertible 360 fokban kifordítható, vagyis a billentyűzet teljesen a fedőlapra hajtható, így alakulva át tábla PC-vé. Ebben az állapotában a billentyűzet inaktívvá válik, hogy kézben tartva ne következzenek be nem kívánt gombnyomások, és mint említettük, a bekapcsológomb is ezért került az oldalára, hogy a gép tablet állapotában is elérhető legyen. Sajnos a specifikációra ezeknél a laptopoknál sem derült fény, de annyit azért lehet sejteni, hogy alapesetben 500 GB-os merevlemezzel érkezhetnek (+24 GB iSSD), de opcionálisan 128 GB kapacitású SSD is felbukkanhat a kínálatban.

Samsung Series 5 Ultra Touch Samsung Series 5 Ultra Touch
Samsung Series 5 Ultra Touch (forrás: PROHARDVER!) [+]

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények