A nagyvállalatok informatikai vezetőinek fele gondolja úgy, hogy viszonylag könnyen meg lehetne szerezni cégük számítógépes rendszerének kulcsfontosságú jelszavait – idézi a Cyber-Ark biztonsági vállalat 175 it-menedzser megkérdezésével készített felmérésének lesújtó eredményét a BBC. A válaszokból arra is fény derül, hogy a cégek 10 százaléka még sosem változtatta meg központi jelszavait, 5 százalékuk pedig még annyi fáradságot sem vett, hogy a géppel kapott alapértelmezés szerinti kulcsot átírja.
Az it-vezetőknek mindössze egyharmada tárolja digitális formában a fontos jelszavakat, a fennmaradó kétharmad papírra is feljegyzi a kódokat, a jegyzeteket pedig – jobb esetben – hol az íróasztal zárható fiókjában, hol pedig széfben őrzik. De belefutottak egy olyan válaszadóba is, aki az összes jelszót mobiltelefonjába táplálta emlékeztetőül. A papírhoz való ragaszkodás eredménye, hogy az informatikai személyzet mintegy negyede engedély nélkül is hozzáférhet a kódokhoz – derül ki a felmérésből.
A Cyber-Ark szerint ha az informatikai vezetők ennyire nincsenek tisztában a biztonsági szempontokkal, akkor a számítástechnikához kevésbé értő személyzetnél csak rosszabb lehet a helyzet.
Céges jelszavak az íróasztalfiókban
Azóta történt
-
Könnyebben okoz függőséget az internet, mint a kávé
A dolgozók többsége nem tudna lemondani a munkahelyi netről.
Előzmények
-
A jelszavaknál biztonságosabbak a jelmondatok
A windowsos jelszavak ellenálló képességét teszteli egy új ingyenes szolgáltatás.

Aktív témák
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Villanyszerelés
- Gyúrósok ide!
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- LEGO klub
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Flashback: Építsünk PC-t akciós alkatrészekből, lassan. upd: 05.28
- Samsung Galaxy Z Fold6 - ugyanaz, sarkosan fogalmazva
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- További aktív témák...