Hirdetés

Brian M. Krzanich az Intel új vezérigazgatója

Hirdetés

Az Intel hivatalosan bejelentette, hogy Brian M. Krzanich lesz a cég új elnök-vezérigazgatója. Paul Otellini az elmúlt év végén közölte, hogy idén májusban nyugdíjba vonul, és tulajdonképpen ez meg is történt. A miértekre még ma sem tudni a választ, de annyit elárult a vállalat, hogy Paul Otellini saját döntést hozott, amit az igazgatótanács kénytelen volt elfogadni.

Brian M. Krzanich
Brian M. Krzanich [+]

A korábbi hírek szerint a cégen kívülről érkezett volna az új vezér, de ez végül nem történt meg. Az igazgatótanács végül házon belül jelölte ki a megfelelő embert. Brian M. Krzanich az elmúlt év novemberében lett az Intel alelnöke, előtte pedig majd háromnegyed évig ügyvezető igazgató volt, így viszonylag sok időt töltött Paul Otellini mellett. Ráadásul régóta kötődik a céghez, hiszen 1982-ben csatlakozott az Intelhez, és az elmúlt évtizedek zömében a gyártástechnológiai fejlesztések implementálást irányította.

Brian M. Krzanich elnök-vezérigazgatóként hivatalosan május 16-án áll munkába. Feladata nem lesz irigylésre méltó, hiszen a PC-s eladások csökkenését valahogy meg kell állítania, az ultramobil piacon jóval eredményesebbé kell válni az ARM-os flotta ellenében, és a rendszerszintű integráció elmélyítését is le kell vezényelni.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés