Az informatikai tanfolyamokat szervező NetAcademia Oktatóközpont Kft. az ágazatban dolgozó szakemberek számára elindította „FizuFigyelő” névre keresztelt fizetéskalkulátor szolgáltatását. A cég honlapján elérhető fizetésszámoló program az informatikusok bér- és juttatásszintjéről ad tájékoztatást, beosztásra, földrajzi helyre, illetve cégméretre lebontva. A hetente 50-60 informatikus adatával bővülő FizuFigyelő adatbázisának statisztikai elemzéséből kiderült, hogy az it-szakemberek fizetésében a legjelentősebb különbségek földrajzi, illetve képzettségbeli okokra vezethetők vissza.
Minél magasabb lesz a FizuFigyelőben tárolt elemszám, annál pontosabb megrajzolja az informatikai munkaerőpiac bérvonatkozásait, s habár a minta egyelőre nem reprezentatív minden magyarországi informatikusra nézve – a hét elejéig körülbelül másfél százan töltötték ki az űrlapot –, a fontosabb trendek már felvázolhatók. A kitöltők között a nők aránya mindössze 5 százalék, ami jól mutatja a szakma férfidominanciáját. Az informatikán belül legjobban az it-tanácsadók, illetve az informatikai vezetők keresnek, őket követik az informatikai rendszertervezők, a fejlesztők, a rendszergazdák, illetve a tesztelők. Az informatikusok 86 százaléka boldogul el legalább alapszinten egy nyelvvel, amely az esetek 93 százalékában az angol.
Ahogy más szakmák esetében, úgy az informatikusoknál is magasabbak a bérek Budapesten, mint vidéken. Míg a fővárosi informatikusok havi nettó – juttatásokkal kiegészített – átlagbére 240 ezer forint, addig vidéken átlagosan 165 ezer forintot visznek haza a szakemberek.
Hasonlóan markáns különbségek mutatkoznak meg a végzettség, illetve az informatikusok szaktudásának egyik fokmérőjéül szolgáló hivatalos – például Microsoft – minősítések tekintetében is. A felsőfokú végzettséggel rendelkező informatikusok (68 százalék), 242 ezer, míg a középfokú képesítéssel rendelkező társaik 170 ezer forintot kapnak havonta nettó fizetésként, illetve egyéb juttatások formájában. Nem ilyen mértékű, de éves szinten több százezer forint is lehet a különbség azok javára, akik egy informatikai tanfolyam sikeres zárásaként megszerzik egy cég hivatalos minősítését – áll a cég közleményében.
Az informatikusok is jobban keresnek a fővárosban
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Mennyit keresnek az informatikusok?
A havi nettó átlagbér 226 000 forint, a legjobban fizetett munkakör pedig az it-tanácsadóké – derül ki NetAcademia adataiból.

Aktív témák
- Homokféreggel is pózolhatna a OnePlus 15
- TCL LCD és LED TV-k
- Fotók, videók mobillal
- Küszöbön az androidos PC-k
- Azonnali informatikai kérdések órája
- iPad topik
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Asztalos klub
- iPhone topik
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- További aktív témák...