Az ARM minden partnerének megengedi az x86 emulálását

A vállalat reagált a Qualcomm félreérthető kijelentésére, amely alapján azt lehetett hinni, hogy ez egy csak egy egyedi szerződés.

Hirdetés

Még az előző hónapban írtunk arról, hogy a Microsoft és a Qualcomm együttműködésének új gyümölcse az x86 emulálása lesz, méghozzá ARM-on. Ez az információ a CES-en meg is lett erősítve, hiszen a Qualcomm lényegében elmondta, hogy mindenben megegyeztek a licencet biztosító processzortervező céggel.

A Qualcomm ugyan nem mondott semmi rosszat, csupán a nyilatkozatuk nem volt teljes, ugyanis azt sugallta, hogy ez egy egyedi szerződés, és az ARM az x86 emulációt csak számukra engedélyezte. James Bruce, az ismert processzortervező vállalat stratégiai igazgatója kiegészítette a fenti információkat, és elmondta, hogy ezt a többi partnerük is megteheti.

Az ARM marketingigazgatója a fentiekhez hozzátette, hogy a limitációk nélküli szoftveres háttérben hisznek, így minden partnerük azt futtat az elkészített lapkákon, amit akarnak. Ez kvázi azt jelenti, hogy szabad a út akármilyen utasításarchitektúra emulálása előtt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés