Hirdetés

Áramkörök nyomtatására utazik a Xerox

A Xerox bejelentette, hogy kifejlesztett egy olyan ezüstalapú tintát, mely jelentősen megkönnyíti a nyomtatható áramkörök kereskedelmi forgalmazását, illetve olcsóbb előállítását. A több mint nyolc éve fejlesztett technológia lehetőséget biztosít arra, hogy különböző anyagokra – például műanyagra vagy szövetre – áramkört nyomtassanak a vállalatok. Az alkalmazási területek rendkívül változatosak lehetnek, ebbe beletartoznak az alacsony költségű rádiófrekvencia-azonosító címkék, az elektronikuskönyv-olvasók, érzékelők, napelemek, valamint a hordozható elektronikus eszközök.

Hirdetés

Az integrált áramkörök három részből állnak: félvezetőből, vezetőből és szigetelő elemből. A Xerox az új technológiával mindhárom összetevőt kiváltja. Ez a költségek jelentős csökkenését vonja maga után, így az alacsony hőmérsékletű ezüsttinta megjelenésével az eddigiekhez képest rendkívül olcsón nyomtathatók a szükséges áramkörök.

A technológiát használva folyamatos lapadagolás mellett is nyomtatható bármilyen áramkör, mint ahogy a dokumentumok esetében szokásos, ráadásul nincs szükség tisztaszobára sem, ami a jelenleg alkalmazott megoldásoknál elengedhetetlen. A felhasznált ezüsttinta egyébként 140°C körül olvad, így tökéletes párosítás hozzá a műanyag, melynek hasonló vagy kicsivel magasabb hőmérsékleten van az olvadáspontja.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Xerox

Előzmények

Hirdetés