Android alapú PMP a Samsungtól

Hát, lehet, hogy addig tartott a jó világ a kisebb gyártók számára, amíg a nagyok is el nem kezdenek agresszívan törtetni a hordozható multimédialejátszók szegmensében. A Samsung korábban is tett le egészen korrekt darabokat az asztalra, így nem túl meglepő, hogy az YP-MB2 típusjelzésű készülék  is egészen ígéretesnek tűnik.

Hirdetés

A Galaxy Touch fantázianevű modellről először egy hónappal ezelőtt kezdtek pletykálni a népek, most pedig már néhány konkrétum is napvilágot látott. Ezek szerint a készüléket négy hüvelyk képátlójú AMOLED kijelzővel szerelik fel, és a Google vezetésével fejlesztett nyílt forráskódú Android platformra épül majd.

Samsung Galaxy Touch
Samsung Galaxy Touch

Természetesen lesz benne Wi-Fi, GPS, és az érintőképernyő segítségével lehet majd irányítani. Konkrétan a TouchWIZ 3.0 névre hallgató kezelőfelületet kapja meg a készülék, amely korábban a gyártó néhány okostelefonjában már bizonyított. A kommunikáció sokoldalúságát erősíti a Bluetooth 3.0 szabvány támogatása is.

Az biztos, hogy a koreai verzió támogatja majd a T-DMB szabványú digitális tévéadások, illetve egyéb tartalmak kezelését, lejátszását. Az akkumulátor által biztosított üzemidőről eddig semmi konkrét adat nem derült ki, az viszont már biztosnak látszik, hogy első körben körülbelül 330 dollárt kell annak fizetnie, aki haza szeretne vinni egy Galaxy Touch-ot.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés