Egyre több adat derül ki az AMD Socket AM4-es foglalatáról

Az AMD az év elején, a CES-en bejelentette, hogy idén a foglalatváltást tartják szem előtt. Ezzel együtt kiderült hogy az új alap a Socket AM4 lesz, amelybe elsőként a Bristol Ridge APU érkezik, méghozzá valamikor a második negyedévben, de a vállalat azt is megerősítette, hogy a Summit Ridge CPU fejlesztése jól halad, így továbbra is az év vége a megjelenés szempontjából kitűzött cél.

Hirdetés

A vállalatnál nem titkolták, hogy az új foglalat tervezésénél a fő szempont az volt, hogy univerzális legyen, így a vásárlók alaplapcsere nélkül válthassanak APU-ról CPU-ra vagy CPU-ról APU-ra, kinek mire van éppen szüksége. Az úgymond extra déli vezérlőhíd minden esetben ugyanaz lesz, de nem feltétlenül szükséges ilyen lapkával ellátott alaplapot vásárolni, mivel a Bristol Ridge és a Summit Ridge is tartalmaz saját déli hidat, ami önmagában is üzemképes. A extra déli vezérlőhíd azonban extra portokat és képességeket kínál, tehát ezt majd érdemes lesz figyelembe venni a vásárlás során.

A Socket AM4-ről azonban eddig semmit sem lehetett tudni a nevét leszámítva, de az utóbbi napokban kiderült, hogy 1331 tűvel operál, amelyek továbbra is a processzoron lesznek. Ezzel a rendszer a mostani OPGA helyett már µOPGA jellegű lesz, mivel a tűk közötti távolság lényegesen csökken, ugyanis magának a foglalatnak mérete a korábbi opciókhoz képest nem változik, azaz a szélessége marad 40 mm.

Az aktuális információk szerint az AMD ezt azért tervezte így, hogy meg tudják tartani az aktuális hűtőkkel való kompatibilitást, így egy Socket AM3 vagy FM2 foglalatra jó hűtő felszerelhető lesz Socket AM4-re is. Itt persze fontos figyelembe venni magának a hűtőnek a képességeit, ugyanis a fizikai kompatibilitás nem garantálja automatikusan a keletkező hő elvezetését, vagyis erre mindenképpen oda kell majd figyelni.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Computex 2016: Radeon RX 480, Zen, új APU bejelentés az AMD-től!

Az idei Computexre igazi nagy bejelentéseket időzített az AMD: bemutatkozott a Polaris architektúrás Radeon RX 480, és az AM4-es Zen processzor.

Három processzorral kezd az AMD Zen architektúrája

A Summit Ridge lapkára épülő termék fokozatosan jelennek meg.

Előzmények

Friss útiterv landolt az AMD partnereinél

A 2017-es esztendő is fel van benne vázolva.

CES 2016: a Socket AM4 lesz az AMD új univerzális foglalata

A vállalat prezentációján minden közeljövőben érkező újdonságról szó volt.

CES 2016: demonstrálta új processzorhűtőjét az AMD

A Wraith a Socket AM4-es foglalathoz készül, és maximális fodulatszámon nagyságrendekkel csendesebb az elődnél.

Tavasszal jönnek a Socket AM4-es alaplapok

Az AMD a Bristol Ridge kódnevű lapkát kínálja majd beléjük.