Az AMD bejelentette, hogy új Alveo médiagyorsítóval bővíti kínálatát, amely az MA35D jelzést viseli, és a kifejezetten kedvelt U30-as bővítőkártya közvetlen utódjának tekinthető. Az új dizájn persze nem teljesen az AMD fejlesztése, hiszen a Xilinx felvásárlásával örökölték meg azt.
Hirdetés
Az Alveo MA35D fő fejlesztése, hogy a H.264 és HEVC formátumok kódolásának támogatását kiegészíti az AV1-gyel is. Egy VPU-nak nevezett lapkában ráadásul négy kódolómotor van, amelyek közül kettő mindegyik formátumot támogatja, kettő pedig csak az AV1-et. Ennek igazából azért van jelentősége, mert az új szabvánnyal kapcsolatos munkafolyamatok komolyabbak, így nem ár az extra hardver a teljesítmény növelése céljából.
Az 5 nm-es node-on készülő, PCI Express 5.0-t is támogató VPU a fentieken túl tartalmaz még két darab négymagos RISC-V processzortömböt, két dekódolóblokkot, a transzkódoláshoz szükséges egyéb részegységeket, illetve egy 22 TOPS-os tempóra képes AI motort, ami a videokódolás minőségét hivatott javítani.
Érdekesség, hogy amíg az Alveo U30 FPGA blokkokkal kiegészített ASIC, azaz alkalmazásspecifikus áramkört volt, addig az Alveo MA35D már csak ASIC-nek tekinthető. Ennek az oka, hogy a Xilinx a fejlesztés kezdetekor úgy értékelte az ügyfélkör igényét, hogy a transzkódolás tekintetében nincs nagy igény a flexibilitásra, ellenben az mindenkinek kiemelten fontos, hogy a médiagyorsítókkal telepakolt szerverek fenntartási költsége alacsonyabb legyen. Ebből a szempontból az MA35D-n kifejezetten erős, mivel egy darab 1080p-s 60 képkocka/másodperces stream nagyjából 1 wattból lesz kódolva, az U30 jellemző 3 wattjával szemben. Egy Alveo MA35D egyébként két darab VPU-t alkalmaz, 8-8 GB-nyi LPDDR5 szabványú fedélzeti memóriával, x4-es PCI Express 5.0-s összeköttetéssel, vagyis maga a gyorsítókártya nyolc sávot igényel.
A friss konstrukció leghasznosabb képességeinek az AI motor biztosította lehetőségek számítanak. A region-of-interest encoding lehetővé teszi, hogy a videostream egyes kiemelten fontos területei jobb minőségű kódolást kapjanak, míg az artifact detection képes még a kódolás elvégzése előtt korrigálni a képkockák bizonyos hibáit, így a teljes munkafolyamat jobb adatokkal lesz táplálva.
A HHHL formátumú Alveo MA35D-t a harmadik negyedév során kezdi el szállítani az AMD, az ajánlott fogyasztói ára 1595 dollár lesz. A vállalat addig is tud biztosítani termékmintákat a partnereinek.