Elképesztően sok adattal dolgozunk már ma is, a kutatók pedig nem győzik vizsgálni a lehetséges új adattárolókat. Hol vannak már a hajlékonylemezek? Egy olyan korban élünk, ahol egy DNS-ben tárolhatunk operációs rendszer, filmet, sőt még vírust is tölthetünk rá. Legalábbis laborkörülmények között.
A Kolumbia Egyetem Adattudományi Intézete és a New York Genom Központ a napokban publikálta eredményeit a Science folyóiratban, eszerint olyan DNS-alapú adattárolási módszert találtak ki, ami száz százalékos pontossággal olvasható, a korábbi kísérleteknél pedig 60 százalékkal hatékonyabb. Most ott tartanak, hogy 2,14×106 bájtnyi adatot képesek írni egy DNS oligonukleotidbe, ez megfelel az illumina/solexa szekvenálásnak.
(forrás: Science magazin) [+]
A kutatók először megvizsgálták a kódoló-dekódoló algoritmusokat, majd a fájlokat binárissá alakították. Összecsomagolták az egészet egyetlen fájlba, ezt követően rövid bináris szakaszokra osztották. Az ezeket a szakaszokat véletlenszerűen kiemelő, majd a helyes sorrendben egymás mögé illesztő algoritmust DNS szökőkútnak nevezték el. A tesztekben egy számítógépbe táplálták a szakaszokat, amelyik összeillesztette, majd dekódolta az eredeti fájlokat. A folyamatot hiba nélkül sikerült többször megismételniük. A hatékonyságról azt érdemes tudni, hogy 1,6 bitet képesek tárolni nukleotidonként, ami 60 százalékkal több, mint amit bárki elért korábban.
Mielőtt még az új adattárolási megoldás betörne a kereskedelmi piacra, az árnak csökkennie kell. Most ugyanis hétezer dollárba került egy 2MB-os adatszál létrehozása, a kiolvasás pedig még kétezer dolláros költséget jelentett. A kutatók szerint tízéves távlatban megfizethető kategória lesz a DNS-alapú adattárolás, a határokat feszegetve ugyanis arra jutottak, egy grammnyi DNS-re akár 215 petabájt adatot is képesek leszünk írni, aztán kiolvasni. A floppy sem volt mindig olcsó.
