Megérkezett az új Acer Chromebook: vékonyabb, gyorsabb, könnyebb

Szűk egy hónappal ezelőtt írunk róla, hogy az Acernél már dolgoznak az új Chromebookon, mely a korábbi Sandy Bridge alapú processzor helyére egyből Haswellt ültet, kihagyva ezzel az Ivy Bridge generációt. A C720 névre hallgató végleges megoldás esetében ez valóban így is történt: a gépben egy Intel Celeron 2955U jelzésű egység kapott helyett. Ezt 4 GB DDR3L RAM-mal párosították, az adatok tárolását pedig HDD helyett egy mindössze 16 GB-os SSD-re bízták, ezzel tömeget, helyet és üzemidőt spórolva az elődjéhez képest. A továbbra is 11,6"-es méretkategóriába tartozó gép mindössze 1,1 kg, vastagsága 19,05 milliméter, az üzemideje pedig elérheti a 8,5 órát – ezek az adatok minden szempontból rávernek az előd ugyanezen paramétereire.


[+]

Tény, a tárolóhely nem valami veretes, de tekintve a Chromebook célját és használhatóságát ez is bőven elegendő, főleg ha beleszámoljuk a 100 GB-nyi Google Cloud tárhelyet, ami jár a gép mellé – valamint 30 nap ingyenes és teljes körű Google Play Music hozzáférés is akad bónuszba. A készülék oldaláról nem hiányoznak az USB 2.0-s és 3.0-s portok, a HDMI csatlakozó, valamint kapunk beépített HD webkamerát, sztereó hangszórót, SD kártyaolvasót, továbbá kétsávos Wi-Fi és Bluetooth 4.0 vezérlőt is, azaz felszereltségben nincs hiány. A kijelzőn is változtattak: bár maradt az 1366x768 pixeles felbontás, a kijelző felülete ezúttal matt, ami sokkal jobb használhatóságot eredményez.


[+]

Az Acer C720 Chromebook október végétől lesz elérhető 249 eurós induló ajánlott fogyasztói áron Svájcban, Németországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Svédországban és Finnországban. Aki tehát szeretne magának egyet a gyártó legújabb Chromebookjából, annak ezen országok valamelyikében érdemes beszerzési lehetőség után kutatni, ugyanis a C720 itthon hivatalosan nem kerül forgalomba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények