Az Acer tavasszal mutatta be a játékosoknak szánt Predator vonal új koncepcióját, amiben monitor, tablet és új PC-k is lesznek. Ez utóbbi bemutatóját a cég őszre ígérte, de szerencsére nem kellett megvárni az iskolakezdést, hanem már a játékos kiállítások mekkájának számító Gamescomon bemutatták az új masinát, amit ott helyben nyúzni is lehetett az Acer méretes standján...
...de vitrinben is megtekinthető volt.
Ami magát a most bemutatott újdonságot illeti, a G6-710 típusjelzést viseli, és most is eléggé látványos külsőt kapott, ami erőt sugároz, de mégsem giccses, és a világítását sem vitték túlzásba. A különféle rejtett, kinyitható előlapi rekeszekből nincs hiány. Ezek mögött lakik a jól ismert HDD-rekesz, és az optikai meghajtót is egy külön ajtó mögé rejtették, plusz egy kihúzható fejhallgatótartó is helyet kapott.
Belül sem lett rossz a masina. A lelke az Intel legújabb, Core i7-6700K processzora, aminek tuningolhatóságára is rágyúrtak, aminek hála a tulajdonosoknak csupán egy gombnyomásból áll némi extra erőre szert tenni. Hogy bírja a tempót, az Acer az úgynevezett most is az Ice Tunnel hűtést használja. A felhasználó számára elérhető a Predator Sense Hub, amin keresztül folyamatosan figyelemmel kísérhető a rendszer aktuális állapota, mint a komponensek hőmérséklete, ventilátorok fordulatszáma, mely utóbbi ugyanitt megváltoztatható és a világítás is innen vezérelhető.
Nem csak a processzor lett erős, hanem a hozzá párosított 64 GB RAM is elegendő lesz egy darabig, és az NVIDIA GeForce GTX 980-at sem kell holnap lecserélni. Az adattároló részleg igények szerint formálható, így az 512 GB-os SSD mellé akár 12 TB-nyi tárhely is beszerelhető HDD formájában. A hangzásért a Creative Sound Blaster X-Fi MB5 felel, a beviteli oldalon pedig a SteelSeries APEX RAW billentyűzet és a SteelSeries Sensei RAW egér párossal találkozhatnak majd a vásárlók. Az operációs rendszer szintén jár a géphez, ami természetesen mi más is lenne, mint a Windows 10.
A G6-710 jelzésű Predator szeptember közepétől lesz megvásárolható Európában 2000 eurós kezdőáron. A teljes Acer Predator portfólió a vállalat közleménye szerint a berlini szórakoztatóelektronikai kiállításon, az IFÁ-n debütál majd.