Acer blog: Spin 7 notebook, minden a mobilitás alá rendelve

Ahogy korábban megígértük, hogy nem csak elméleti síkon foglalkozunk az Acer legújabb notebookszériáival (amelyek egyébként a Swift és Spin nevet viselik), hanem a gyakorlatban is, amint megkapjuk az első darabokat. Elsőként az átforgatható Spinből érkezett a csúcsmodell, azaz a 7-es, mely egyelőre egyféle hardverkiszerelésben érhető el, meglehetősen borsos, 450 000 forintos áron, amihez 3 év garancia is dukál.


[+]

Ezért a pénzért viszont egy nagyon vékony, 10,98 milliméter vastag készüléket kapunk, ami igen jó érték, ha számba vesszük, hogy mindez egy átforgatható érintőkijelzővel együtt értendő, vagyis ezeket figyelembe véve a kategória legvékonyabbja. Az 1,2 kilogrammos tömeg soknak tűnik ehhez képest, de érdemes megjegyezni ezen a ponton, hogy egy 13,3 hüvelykes notebook házának megfelelő méretbe sikerült egy 14 hüvelykes (egyébként Full HD felbontású, kellemes tulajdonságokkal bíró IPS, azaz AHVA, mivel a panel AUO gyártmány) érintőkijelzőt beleszuszakolni, így értelemszerűen nem versenyezhet a 12,5 hüvelykes kijelzővel szerelt ultravékony, nem hajtogatható és nem is érintős masinák tömegével.


[+]

A lekerekített élű, matt fekete ház teljes mértékben fémből van, beleértve a zsanérok borítását is, a kijelzőn pedig Corning Gorilla Glass feszül. Sajnos mindkettő nagyon szereti az ujjlenyomatokat. Az összeszerelés és az anyagfelhasználás egyébként szuper, nincsenek sorják vagy eldolgozatlan élek, és gondoltak a fedél nyitását könnyítő bevágásra is, amihez további könnyítés, hogy a zsanér az első centin nagyon könnyen enged, aztán beleerősít. A masszivitás jó, persze a kijelzőt azért meg lehet hajlítani, és a billentyűzetet is lehet olyan erővel nyomni, hogy a lemez hajoljon, de ezzel a konkurencia sincs másképp, normál használat mellett ebből semmit sem fogunk érezni. Azt viszont tapasztalni fogjuk, hogy az extra vékony készülékházon lévő két Type-C USB kevés, és emellett mindössze egy töltőaljzat és egy 3,5 milliméteres jack van, semmi más.

A beviteli részleg a billentyűzetet tekintve átlagos, sajnos háttérvilágítása nincs, ami ezért az árért fájó pont. A gépelés kis megszokást igényel, mivel a gombok nincsenek magasra kiemelve, így kicsit könnyebb melléjük ütni. A touchpad viszont óriási, legalábbis széltében, ami szintén szokatlan, de érdekes mód nekünk nem volt útban, használat közben pedig előnyös volt ez a méret. Igaz, az egész kijelző egy nagy touchpad (átvitt értelemben), tehát választhatunk, hogy melyik a kényelmesebb, ha normál notebookkén használjuk a Spin 7-et.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az alacsony fogyasztású és passzív hűtésű, Kaby Lake kódnevű lapkára épülő Core i7-7Y75 (ami lényegében az m7 sorozat utódja) sokat segített abban, hogy az Acer behúzhassa a vastagsággal és tömeggel kapcsolatos, elismerésre méltó eredményeket. Ennek persze ára van, méghozzá a melegedés, ami miatt a gép eléggé hamar visszaveszi az órajelét 1 GHz-re és a fém burkolat szépen átveszi a hőt. A legforróbb pont a billentyűzet felőli oldalon felül középen 45 °C volt, az átellenes oldalon ugyanott alul 42 °C-ot mértünk bő fél óra izzasztás után. A jó hír, hogy az alumínium nagyon gyorsan pár perc alatt visszahűl.


[+]

A memóriával nem spóroltak, 8 GB DDR3L került a házba, nyilván nem bővíthető, de valószínűleg nem is lesz rá szükség. Adatok tárolására egy 256 GB-os Kingston SSD szolgál, ami 6 Gbps-os SATA felületen kapcsolódik, ennek megfelelő a teljesítménye is: írásban és olvasásban hozza a csatolón átlagosan elvárható sebességet.

Összegezve a tapasztalatokat, a Spin 7 mutatós és könnyen kezelhető, fizikai adottságainak és 8 órás akkumulátoros üzemidejének köszönhetően abszolút hordozhatóságra termett többfunkciós gép, minőségi anyagokból, jól összerakva. A vékony kivitel átka cserébe a Spin 7-en is érezhető: a portok hiányából fakadó korlátozott használhatóság. A Type-C USB jelenleg nagyon behatárolja a lehetőségeket, és mivel még egy kártyaolvasó sincs beépítve, így egy nyaralás alatt még a fotók áthúzása is körülményes egy SD kártyáról, csak hogy egy példát említsünk.

Az Acer Spin 7 célja egyértelmű: presztízskérdést csináltak a vastagság és tömeg kérdéséből, így sikerült egy szupervékony és -könnyű notebookot piacra dobni, de a cél elérése érdekében ennek mindent alárendeltek. Ezt viszont nem róhatjuk fel nekik, hiszen ugyanebbe az irányba mozog a konkurencia is. A Spin 7 azoknak szól, akik minden szempontból kompakt, jól kinéző és masszív kis notebookot akarnak magukkal hordani anélkül, hogy leszakadna a válluk a cipelésétől, és díjazzák a többmódú használhatóságot. Cserébe számolni kell némi teljesítménydeficittel, az egyelőre kényszerű USB átalakítózással, valamint a magas árcédulával, de ez nem meglepő: valamit valamiért.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények