Gyorskeresés
Core i3-530 vs. Phenom II X4 925
Két hasonló árú platform, na de kétmagos a négymagos ellen? Ez egy lefutott meccs... Vagy mégsem?
Hirdetés
Következtetés
Amikor megfogalmazódott bennünk a teszt ötlete, szinte biztosak voltunk benne, hogy a Phenom fog kijönni győztesen a csatából. Most viszont látva az eredményeket, kicsit elbizonytalanodtunk. Mindkét platformnak megvannak a maga erősségei és gyengéi, mégis ha azt kérdezné tőlünk valaki, hogy melyiket vegyük meg, nem tudnánk egyértelmű választ adni.

Érdemes lenne többfelé osztani a kérdést. Ha az a kérdés, hogy melyik lenne jobb egy kis, általános felhasználásra szánt PC-be vagy HTPC-be, akkor azt mondanánk, hogy a Core i3-530 mellé tennénk a voksunkat. Igen kicsi a valószínűsége, hogy egy ilyen gépet komoly munkára használjanak, ezért a Phenom II X4 renderelésben és konvertálásban felmutatott előnye nem igazán releváns. Annál inkább számít a fogyasztás, amiben a Core i3 a nyerő, és akárhogy is nézzük, a processzorban található HD Graphics bőven elegendő a kijelölt feladatokra, sőt az újabban menő DTS-HD Master audio és Dolby TrueHD hangsávok HDMI-n keresztüli átvitelét is csak ez támogatja a két chipset közül.

Ha az a kérdés, hogy melyiket vegyük játékra (tehát külső videokártyát teszünk a rendszerbe), akkor azt mondanánk, hogy mindegy. Játékok alatt egyik sem tudott jelentős előnyre szert tenni, talán valami sokkal erősebb videokártyával (mondjuk egy Radeon HD 5870-nel) a Phenom II X4 jobban el tudott volna húzni, de ez szerintünk csak vágyálom, mert a játékok továbbra is inkább a VGA-ra támaszkodnak; ez korábbi CPU-VGA párosító cikkeinkből már kiderült.

A Phenom II X4 925 kétségtelenül erősebb, mint a Core i3-530, ezért ha olyan gépet szeretnénk összerakni, ami időnként vagy akár állandó jelleggel valamilyen munkát végez (akár hobbicélból), renderel, konvertál, enkódol, akkor ez a két processzor közül a befutó. A magasabb teljesítményt ez a platform magasabb fogyasztással „hálálja" meg, de egy ilyen gép esetében ez valószínűleg nem számít annyit. Mi továbbra is azon a véleményen vagyunk, hogy a négymagos processzorok egy átlagfelhasználó gépébe feleslegesek, egy SSD-vel sokkal komolyabb gyorsulást érhetünk el, ami érezhető is, de ez már egy másik cikk témája lehetne.
Az MSI két tárgyalt alaplapjával lényegében teljesen elégedettek voltunk, csak egy-két kisebb hibát tudnánk felróni nekik. A H55M-E33-ról hiányoljuk a FireWire porto(ka)t, és a dobozból az S/PDIF-kimenetet, ezenkívül nem lenne rossz, ha a GPU órajelét állíthatnánk BIOS-ból. A 785GM-E65-ön már rajta van az S/PDIF-kimenet, tehát lényegében nincs is semmi komoly kifogásunk ellene. Talán csak annyi, hogy ez a típus inkább valamelyik két- vagy hárommagos Athlonhoz illik, de ez csak egy amolyan beidegződés, amit ideje lesz levetkőzni...
fLeSs
A tesztben használt MSI alaplapokat az Expert Computer Kft.-től kaptuk.
Azóta történt
-
Intel Core i3-2100: az új népprocesszor
Tesztünkben megpróbálunk fényt deríteni a jelenleg legolcsóbb, Sandy Bridge alapú asztali CPU tudására.
-
CPU vs. VGA: a középkategória
Egy régóta várt cikk: négy processzor, három videokártya, nyolc játék, válasszuk ki az ideális párosítást!
-
Samsung notebook 13,3 hüvelyken
Nálunk járt a nagy koreai gyártó Q330-es, könnyű és vékony laptopja.
-
Terjed az Intel-kór
Intel processzorok, GeForce GTS 450-ek, egy adag notebook és egyéb érdekességek kerültek eheti piaci beszámolónkba.
-
Processzorok 20 000 Ft-ért és magfeloldás
Kínálat az van, de kétmagossal, esetleg három-, netalán négymagossal járunk jobban? Kétféle Pentium és háromféle Athlon/Phenom volt terítéken.
-
Felújított Apple MacBook Pro
A nemrég megjelent Apple notebook, a frissített 15"-os MacBook Pro járt nálunk.
-
A hatmagos AMD Phenom II X6 tesztje
Az AMD célja betörni a felsőházba végre. Vajon sikerül nekik?
-
Processzorok 40 000 forintért
Nem olcsó, de nem is túl drága, mégis gyors. Vagy mégsem? Öt darab processzort teszteltünk le.
Előzmények
-
Mit tud a kétmagos Core i5 mint processzor?
A GPU-t is tartalmazó CPU grafikus képességei után ezúttal magát a processzort teszteltük le.
-
Terítéken a Lynnfield lapkás processzorcsalád
Az Intel új, Core i5 és i7 modelljei a középkategóriát célozzák, megvizsgáltuk, milyen sikerre számíthatnak.
-
CPU-VGA párválasztó a csúcskategóriában
Ezúttal a legdrágább videokártyákat és a négymagos processzorok krémjét eresztettük össze.
-
A 2009 eleji processzorhelyzet
A két rivális ontja az újabbnál újabb, drágábbnál drágább processzorokat, de mi a helyzet a középkategóriában?
-
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.







