Hirdetés

2017. szeptember 25., hétfő

Fényképezőgépek keresőinek fajtái

  • (p)
Írta: MLaca | Utoljára frissítve: 2013-09-13 10:42

Hirdetés

A fényképezőgépeknek eddig alapvetően kétféle típusú keresője lehetett: optikai, vagy elektronikus. Azonban ehhez a kettőhöz társult pár éve a FujiFilm által megalkotott hibrid kereső, amely az optikai és az elektronikus előnyeit próbálja összeházasítani. Mielőtt azonban erre rátérnénk, nézzük meg az egyes típusok felépítését, előnyeit és hátrányait.

1. Az optikai kereső

1.a. Az optikai kereső fajtái

Az optikai kereső lehet egy sima átnézeti lyuk, de akár egy pentaprizmás mérnöki remekmű is. Előbbiek (mármint az átnézetik) nem valós képet mutatnak, hiszen nem TTL („Through The Lens”) látványt nyújtanak, hanem parallaxis eltoltat (az objektív középpontjától eltérő, ahhoz képest eltolt, saját optikai középvonallal rendelkező), ezért ezek a keresők nem alkalmasak a pontos, fényképezőn belüli komponáláshoz, mert a keresőben látott képrészlet el fog térni a fotómasina optikája által látottaktól. Manuális élességállításhoz szintén nem nyújtanak segítséget az előbb vázoltak miatt. Előnyük, hogy előállításuk olcsón megoldható és tűző napon is használhatóak, ha a fényképező kijelzőjének képe amúgy már nem látszana. A hagyományos átnézeti keresőt általában kompakt fényképezőgépeken látni, ahol típusonként eltérően egy-két lencsetaggal feldobják a működését, hogy a készülék optikájának zoomolását (gyújtótávolságának változását) valamelyest lekövethesse.

A másik, széles körben elterjedt optikai kereső alfaja a penta-tükrös és a pentaprizmás féle. Ezeket a keresőket tükörreflexes fényképezőgépekben lehet megtalálni – a kettő közül az olcsóbbik, kevésbé pontos és némileg sötétebb képet adó változat a penta-tükrös, míg a pontosabb, kisebb fényveszteségű, nagyobb kontrasztú a pentaprizmás kereső. Ezeknek a keresőknek az előnye, hogy azt látjuk rajtuk keresztül, amit a gép optikája a szenzorra vetít. A komponálás és a manuális élességállítás tehát már majdnem pontosan megvalósítható. De miért csak majdnem? Mert a kereső olcsóbb változatai nem nyújtanak 100%-os képfedést, azaz a valóságtól, az optika által látottaktól eltérő területet mutatnak a témából. A gyártók általában csak a magasabban pozícionált, drágább dSLR vázaikat szoktak 100%-os keresővel felszerelni, míg az olcsóbbak, alsóbb besorolásúak 94-98%-os képfedésűt kapnak.

A TTL keresőnek többféle alfaja létezik, mint például a „Sellar”, a „Watson”, a TLR, vagy a „brilliant”. Működési elvük mind megegyezik, csupán a betekintési szögekben és az alkalmazott optikai elemekben van különbség.


Kép forrása: wikipedia.org

Az optikai keresők harmadik fajtája a távmérős rendszer. Itt – hasonlóan a sima átnézeti keresőhöz – nem a fényképezőgép optikáján keresztül látjuk a témát (mivel nincs tükör), és a parallaxis hiba - egy bonyolult kiegyenlítő rendszer ellenére – is valamelyest jelen van. A működés lényege, hogy az élességállítás a távmérős rendszer segítségével, a háromszögelés elve alapján történik. Ez a rendszer két, egymásra helyezett képet jelenít meg, melyek egymáshoz képest el vannak tolva, így a látott keresőkép „szellemképes”. Amikor az optika élességállító gyűrűjét elforgatjuk, a két kép lassan fedésbe kerül és így a szellemkép megszűnik, az élességállítás megtörténik. Előnye ennek a keresőnek, hogy világos, de hátránya, hogy a benne látott kép nem egyezik teljesen a szenzor által rögzítettel (segédvonalak jelölik például az aktuális látószöget) és az élességállítás – noha pontos – nehézkes, gyakorlatot igényel.

1.b. Az optikai kereső előnyei és hátrányai

Az optikai kereső előnye, hogy valós, „élő” felbontású képet látunk, amit maga az objektív is lát, és a „képfrissítés” a fényképezőgép mozgatásakor is valós idejű, nincs késlekedés, eltolódás a téma valós képe és a keresőben látott vetülete közt. Hátránya, hogy nem minden esetben azt a képkivágást látjuk, mint amit valójában a szenzor rögzít. Nem látjuk az expozíciós értékek, vagy a fehéregyensúly módosulásának hatásait a fényképre. A keresőképbe külön segédeszköz nélkül nem tudunk belenagyítani sem.

2. Az elektronikus kereső

2.a. Az elektronikus kereső felépítése

Az elektronikus kereső, röviden EVF (Electronic ViewFinder), egy apró folyadékkristályos kijelző, ami az objektív által látott és a szenzorra kerülő képet mutatja. Az LCD és a szem között több lencsetag található, amely a kis kijelző képét javítja, nagyítja, illetve a dioptriaállítást elvégzi, hogy látásunknak megfelelően éles legyen a keresőkép. Az elektronikus kereső lehet beépített, vagy külső, opcionálisan csatlakoztatható egység.


Az Olympus VF-4 opcionálisan csatlakoztatható elektronikus kereső - oldalán a dioptriaállító tárcsa látható.

2.b. Az elektronikus kereső előnyei és hátrányai

Az EVF előnyei közt említhető a parallaxis hibáktól való mentesség, hiszen minden esetben azt a képet látjuk, amit a fényképezőgép szenzorja az objektíven keresztül „lát”. Hatalmas előny, hogy a kijelzett képet az aktuális (expozíciós) beállításoknak megfelelően láthatjuk, s megjeleníthető akár élő hisztogram is, amely alapján láthatóvá válnak az esetlegesen kiégett, vagy bebukott képi részletek. Bár a képfrissítés lassul, de statikus témáknál, a kamera statikus, rögzített elhelyezésekor akár a sötétben is látni lehet a témát, ha a megfelelő beállításokat választva használjuk. Az elektronikus keresők többségénél 100%-os képkivágás látható, tehát azt a képrészletet látjuk, amit a fényképezőgép valóban rögzíteni fog. A kézi élességállításhoz többféle digitális segédfunkció jeleníthető meg az EVF-ben, mint például a képnagyítás, vagy a focus peaking.

Az előnyök mellett azonban egy pár hátránnyal is számolni kell. Ilyen például a keresőkép késlekedéses megjelenítése (főleg rosszabb fényviszonyok mellett), az alacsony felbontás, a kontrasztszegény kép, de ezek a hátrányok az elektronikus keresők fejlődésével egyre jobban a háttérbe szorulnak. Egyes régebbi elektronikus keresők képe nem rendelkezik jelerősítéssel, ezáltal sötét környezetben szinte használhatatlanná váltak. Végül, ami a digitális fényképezőgépeknél nem egy elhanyagolható tényező: az EVF energiát fogyaszt, tehát használatával a fotómasina akkuja gyorsabban fog lemerülni.

3. A hibrid kereső

A hibrid, azaz optikai és elektronikus keresőkép megjelenítést párosító nézőkét a FujiFilm vezette be elsőként digitális tükör nélküli fényképezőgépeivel (az X100 volt a gyártó első ilyen hibrid keresővel felszerelt fényképezőgépe).

A hibrid kereső felépítése

A hibrid nézőke hasonlít az átnézeti keresőre, azonban rendelkezik pár olyan kiegészítővel, melyek lehetővé teszik a hibrid, a csak elektronikus, vagy a csak optikai használatot. A szem oldali részről nézve megtalálhatóak a dioptriakorrekciót végző és a képkorrigáló lencsetagok, majd a külső ablak előtt egy féligáteresztő tükör, melynek segítségével a digitális kép a szemhez vetíthető. Az optikai tengelyre merőlegesen, a féligáteresztő tükörhöz igazítva található pár további lencsetag, melyek a mögéjük szerelt LCD panel képét egyengetik. Hibrid és EVF módban ennek az LCD-nek a képe aktiválódik és vetül a féligáteresztő tükör segítségével a fotós szeméhez. A kereső külső ablaka redőnnyel van ellátva, amely nyitott és zárt állapotú lehet.

Optikai és hibrid üzemmódban ez a redőny nyitva van, tehát a keresőben a valós, parallaxis hibás képet látjuk. A hibrid mód annyival nyújt többet az egyszerű optikaival szemben, hogy a látott valós képre különféle pluszinformációk vetíthetőek. Ilyenek lehetnek az expozíciós adatok, segédvonalak, melyek az adott gyújtótávolságtól függően mutatják a parallaxis korrigált képkeretet, megjeleníthető az AF mező, az ISO érték stb. Elektronikus módban a külső redőny lezár, így az optikai kép nem jut be a keresőbe, hanem kizárólag a szenzortól kapott, az optika által is látott – tehát parallaxis hibától mentes – keresőképet látjuk.

Ha pontatlanságot találsz a cikkben, kérjük, írd meg a szerzőnek!
A bejegyzés utolsó frissítésének időpontja: 2013-09-13 10:42

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.