-
Implosion - Never Lose Hope bemutató (iOS, Android)
Nagyszabású sci-fi akciójáték az Implosion, amely azt hivatott bizonyítani, hogy igenis készülhet komoly cím érintőképernyőre is.
-
Wolfenstein: The Old Blood előzetes
A tavaly piacra dobott Wolfenstein: The New Order május 5-én egy különálló kiegészítőt kap, ami a beharangozók és az előzetesek alapján nagyon jónak ígérkezik.
-
Halo: Spartan Strike bemutató (WP, iOS)
Hosszú vajúdás után vehetjük kezünkbe a második mobilos Halo kalandot, amely New Mombasa városába kalauzol bennünket, Windows Phone mellett ezúttal már iOS-en is.
-
State of Decay: YOSE előzetes
A Microsoft és az Undead Labs újabb kört fut sikeres zombis túlélő játékával, ezúttal az Xbox One nagyobb erejét kihasználva.
-
Milyen vasat rakjak a GTA V alá?
Kaveri APU-val, Intel IGP-vel, hat VGA-val és még néhány CPU-beállítással is megnéztük az új GTA epizódot.
-
Grand Theft Auto V PC teszt
Jóval a konzolok után végre számítógépre is megjelent a GTA legújabb része, mely játékmenetben nem, grafikában viszont még jobb lett.
-
DomiNations bemutató (iOS, Android)
Civilizációépítő és háborús freemium stratégiai játék a DomiNations, amelyben az ókortól a modernig kell túlélni, terjeszkedni és fejleszteni.
-
Mortal Kombat X teszt
A Mortal Kombat legújabb epizódja még véresebb, még keményebb, mint a jól ismert elődei. Brutális, látványos, szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott.
-
Table Tennis Touch bemutató (Android, iOS)
Amilyen egyszerűnek tűnik, annyira nehéz igazán jó pingpong-játékot csinálni okostelefonra, a Yakuto-nak sikerült, de a multiplayer nagyon hiányzik belőle.
-
Mortal Kombat X bemutató (iOS)
A véres játékok 2015-ös szezonja nem csak konzolokra és PC-re jött ki, a Mortal Kombat X mobilos változata már megjelent iOS-re, az androidos pedig hamarosan érkezik.
-
Milyen vasat rakjak a Battlefield Hardline alá?
Hat grafikus kártyával és jó néhány CPU-beállítással próbáltuk ki a legújabb Battlefield epizódot.
-
Electro Rush bemutató (Android, iOS)
Emlékeznek olvasóink a Pong nevű platformos játékra? Az Electro Rush a jól ismert alkotás 3D-s, újragondolt, felújított és rengeteg kihívást tartogató új változata.
-
Project Cars előzetes
A Slightly Mad Studios által fejlesztett autóversenyzős játékra sokan kíváncsiak vagyunk, valóságnak megfelelően megrajzolt pályák, lélegzetelállító grafika és számos autómárka teszi majd színesebbé a játékmenetet.
-
Régen minden jobb volt?
Könnyed elmélkedés arról, hogy az elmúlt évtizedben miként változtak meg a játékok, a felhasználók, valamint milyen dolgokban és miért különböznek a mai alkotások a régebbi példányoktól.
-
Oddworld: New 'n' Tasty teszt
A 90-es évek végének egyik leghangulatosabb és legnehezebb játéka volt a kétdimenziós Oddworld: Abe’s Oddysee, ennek felújított változata a New ’n’ Tasty.
-
Imps in Tokyo bemutató (iOS)
A we are vigilantes névre hallgató, lengyel illetőségű indie fejlesztőcsapat első játékát próbáltuk ki, ami szerethető, jópofa, de forradalmi újítás nem került bele.
-
LEGO Jurassic World előzetes
Idén sem maradunk LEGO játékok nélkül, két hónap múlva a műanyag dinoszauruszok világába látogathatunk el a Jurassic World mozifilm megjelenése alkalmából.
-
War for the Overworld bemutató
A Dungeon Keeper 2 gonosz lelki társa és nem hivatalos folytatása végre elstartolt. A War for the Overworld alvilági stratégiai börtönjáték, fekete humorral.
-
Bloodborne teszt
A Souls-trilógia páratlan sikere után a japán illetőségű From Software bármit megtehetett volna. Ők pedig mindent újragondolva készítettek spirituális folytatást, a végeredmény pedig nagyon jó lett.
-
GTA Online Heists teszt
A legújabb frissítés telepítése után kettő- és négyszemélyes online küldetésekben vehetünk részt, extraként pedig kipróbálhatjuk a három játéktípussal kecsegtető Anniversary Mode-ot.