ELSŐ OLDAL
Volt egy időszak, mikor Lara Croft már nem jelentett egyet az ügyességi játékok királynőjével, és a név - avagy a mögötte lapuló csábos nőszemély - már közel sem volt olyan vonzó, mint fénykorában. A feneke megereszkedett, a szemei alatt megjelentek a szarkalábak, és sminkkel sem tündökölt olyan szépen a pofija, mint az első randikon. Aztán a vén úrhölgyet a Crystal Dynamics plasztikai klinikájára vitték, rehabilitálták a különféle bogaras függőségekből, felvarrták mellét-fenekét, sőt az arcát is helyrepofozták. A sebészetről egy vadóc, ifjonc csajszi, egy belevaló díva... egy újjászületett Legenda távozott.
Szerettük-nem szerettük, a Tomb Raider Legend remek, űrt betöltő játék lett. Egy hiánypótló, mely alapjai a modern Prince of Persia sorozat eszméletlenül gördülékeny játékmenetére lettek lefektetve. (Minő véletlen - már az első TR játék is a klasszikus PoP mechanizmusát gondolta újra.) A Legend grafikája szinte elsőként támogatta a DX9-es effektparádét, a Croft-univerzum kiszélesedett, a sztori pedig hatalmas hangsúlyt kapott. A fejlesztőgárda később helyrepofozta az első epizódot is (Anniversary), de a háttérben már a Legend folytatásának fejlesztésén fáradoztak.
A történet végén annak idején kiderült, hogy Lara anyja (talán) túlélte a bizonyos katasztrófát. Hősnőnk tehát ismét útnak indul, hogy választ nyerjen a TR:L legvégén felbukkanó kérdésekre, melyek cliff-hangerként tartották felcsigázva a rajongókat - ez idáig.
Én - személy szerint - szerettem a Legendet; annak majd minden porcikájával elégedett voltam, így nagy várakozással ültem le az Underworld elé. Az első benyomások roppantmód pozitívan értek. Ilyen stílusos nyitóképernyőt nem is igazán emlékszem, hogy mikor láttam utoljára, de a menü stílusa és letisztultsága is lehengerelt. A Croft birtokra telepedett sötét vihar igen durván megalapozza a hangulatot, az epikus in medias res kezdés pedig az első örömkönnyeket csalja elő - valahogy így kell egy kurrens játékot felvezetni. A dramaturgia amúgy meglepően eredeti, filmes elemektől sem berzenkedő ötletekkel operál végig a játék folyamán. Az irányítást ízlelgetve különösebben nagy változást nem tapasztalunk (elsőre), a muzsika letaglózó, a grafika mesés, a kép tűéles - némi blur effektezéssel természetesen - a Legend gyanúsan gyenge natív felbontását (és az ebből fakadó képmosást, akadozást is) elfelejthetjük.
A történet - a mai átlaghoz képest - meglepően jól kidolgozott. A progi rengeteget utal vissza az elődjére, de még az Anniversary-ban történtek is új értelmet kapnak az Underworld-ben. A sok hivatkozást megmagyarázandó, egy összefoglaló videót is elérhetünk a menüből, mintegy “mi történt az előző évadban” jelleggel. Így azok is képben lesznek Croft kisasszony fő motivációival, akik nem foglalkoztak eleddig a sorozattal.
A helyszínek csodamód változatosak - a természet ölelését kalandjaink során tetőtől talpig átérezzük. A szokásos egzotikus lokációkat némi északi mitológiával bolondították meg, így lehetséges az, hogy Lara egy skandináv istenség, Thor relikviái után kutat a föld legkülönbözőbb pontjain. Meglepődünk tehát azon, hogy kora-nordikus katakombákat rejt egy Thaiföldi rom mélye? Semmiképp, hiszen a változatos lokációk és az egymást keresztező kulturális hivatkozások mindig is a Tomb Raider játékok egyik fő varázsát jelentették.
Mely játékoknak azonban van még egy sarkalatos pontja - mégpedig a nehézség.
Jelen esetben üdvözöltem a kezdeményezést, miszerint az Underworld enyhén bedurvult a “legendás” előd óta. A pályatervezés igen furmányos, sokszor nagyon nem egyértelmű, hogy merre tovább - kifejezetten üdítő végre egy olyan játékkal randevúzgatni, amely nem vezet minket kézen fogva még a nyílegyenes szakaszokon is. A központi terekről gyakran két-három irányba is elindulhatunk, és nem egyszer fogunk körbe-körbe bolyongani, hogy vajh merre lelhető a kiút. Ez a kutakodás-próbálkozás-agyalás triumvirátus nagyon feldobja a felderítős játékmenetet, amihez még csapjuk hozzá a kellemes rejtvényeket, a gyakran több képernyőt betöltő mechanizmusokat, gépezeteket, a motoros száguldást és szórjuk meg az egészet némi extra kincskereséssel - a “Wow!”-faktor máris az egekben tanyázik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
