Hirdetés
Okos eszköz a hűtő?
Tartunk tőle, hogy ma a legtöbben az okos eszköz kifejezés hallatán szinte kizárólag az okostelefonokra, okosórákra és tabletekre asszociálnak. Nem csoda, hisz ezek azok a modernként emlegetett eszközök, melyek eladásából komoly bevételre tesznek szert a gyártók és ez akár közvetve, de segíti a további fejlesztéseket. Ugyanakkor maga az okos eszköz pusztán olyan elektronikus készüléket jelent, mely képes önállóan beavatkozni és a körülményekhez igazodva dönteni. Okos tehát a hűtőnk, mert szabályozza a kompresszor működését és ezzel belső hőmérsékletét, okos a fűtés, ha van vezérlése.
Persze az egyszerű szabályozáson és vezérlésen túl is okosíthatók a hagyományos eszközök. Már 1956-ben megjelent egy a General Motors által szponzorált, futurisztikus musical, a Design for Dreaming, melyben a jövő konyháját is bemutatták. A háziasszony csak egy receptkártyát csúsztatott a konyhai robotba, mely egy rakás más eszközzel együttműködve kompletten elkészítette a kívánt tortát, amin még a gyertyák is égtek. Itt még ma sem tartunk, 2000-ig kellett várnunk egy olyan hűtőszekrényre, mely számon tartja a benne tároltakat és képes utánrendelésre is. (Ehhez hasonlót láthattunk a Hatodik napon című filmben, ahol a készülék figyelmezteti a főhőst, hogy szűkében van a tejnek.) Hamarosan pedig ott tartunk, hogy az óriási kijelző alapfelszereléssé válik majd.
Az utóbbi években eléggé elterjedtek az önműködő porszívók, melyek önállóan járják és takarítják végig a lakást. Saját, viszonylag összetett vezérlésük elkészíti a munkatervet, végigjárja az útvonalat és az érzékelőket kihasználva arra is ügyel, hogy ne zuhanjon le semmilyen lépcsőn és ne merüljön le az akkumulátora. Az okosporszívóknak is nevezett eszközök persze különböző szintet ütnek meg a vezérlés összetettségét illetően, de valamennyien képesek az alapszintű önálló működésre és akár negyvenezer forintért is beszerezhetők. A trend jelzi, hogy egy viszonylag komplex feladat levezényléséhez szükséges elektronika (vezérlő számítógép) beépítése ma már sem energiafogyasztás sem költségek szempontjából nem jelent problémát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!