Hirdetés
A multiplayer nagyon hiányzik belőle
A karrier mód során az összes lehetséges feladattal találkozni fogunk, a hagyományos 11 pontos mérkőzéseken kívül lesz olyan, hogy 5-ös szetteket kell lejátszanunk csoportkörökben vagy kieséses versenyben, előfordul majd, hogy megadott idő alatt minél több labdát kell visszaütnünk, időnként pedig meg fognak jelenni az asztalon tekebábuk, amikből szintén időre kell minél többet leborítanunk. Lesz példa arra, hogy a labdákat nem lesz elég visszaütnünk, hanem az ellenfél térfelén belül kijelölt kis területet kell eltalálnunk, ami egy idő után kifejezetten nehéz feladat, mivel a célterület egyre szűkül. Ennek még nehezebb változata, amikor nem teljes asztalon történik a játék, hanem annak egy-egy szelete látható csupán és minden egyes alkalommal oda kell terelnünk a játékszert.
Ahogy haladunk előre, egyre keményebb ellenfeleket kapunk és természetesen gyűlnek a tapasztalati pontjaink, amikkel további versenyeket oldhatunk fel, illetve feljebb kerülhetünk a Game Center vagy a Play Játékok toplistáján, ahol ismerőseink esetleges pontszámait is nyomon követhetjük. A legjobb játékosok legyőzőséhez komoly ütő is szükségeltetik, a megszerzett pontjainkkal egyre jobb darabokat oldhatunk fel, amik az alapnál gyorsabbak, jobban kontrollálhatók és a különböző trükköket is hatékonyabban lehet abszolválni velük.
A grafika és a kivitelezés pontosan olyan, amit egy ilyen játéktól elvárhatunk. Az asztalok különböző színtereken helyezkednek el, egy szimpla tornateremtől kezdve a felhőkarcolóig rengeteg helyen fogunk játszani, a pályák részletesen ki vannak dolgozva, a hangeffektek pedig kiválóak, a labda pattogásának és elütésének hangja nagyon realisztikus, a szemmel nem látható közönség pedig hangosan tapsol egy-egy jól sikerült mozdulat láttán.
A Table Tennis Touch egy nagyon jól sikerült játék, mindösszesen egy komoly hibája van, ez pedig a multiplayer teljes hiánya. Nagyon jó lenne közvetlenül játszani egy-egy szettet ismerőseink/barátaink ellen, de erre jelenleg sajnos nincs mód, ami nagy kár, mert ezen kívül tényleg nehéz rosszat mondani erre a játékra. A karrier mód jópofa és pont elég nehéz, rövidebb időtöltéshez a szabad játék kitűnő választás, az érdekes feladatoknak köszönhetően pedig hosszú távon sem válik monotonná a játékmenet. A program a jelenlegi árfolyamok mellett 1300 forint körüli összeget kóstál, ez nem kevés, de mindenképpen pozitívum, hogy ezért egy reklámmentes felületet kapunk és semmilyen in-app purchase nem kerül elő, aki jobb ütőt vagy új pályákat szeretne, annak meg kell dolgoznia érte. Ha valaki régóta keresett egy igazán jó single player pingpong játékot, annak ajánljuk kipróbálásra!
A Table Tennis Touch jelenleg iOS és Android platformokra érhető el.
szentkuti11