Star Trek Prodigy: Supernova teszt

A legendás sci-fi univerzumba invitál az Outright Games legújabb játéka, természetesen a legfiatalabb korosztályt becélozva, néhány jópofa ötlettel.

Gyerek Trek

Ahogy arra már a DreamWorks Dragons: Legends of the Nine Realms írásomban is utaltam, a brit Outright Games évente 8-10 licenszelt gyerekjátékot is kiad, népszerű, vagy kevésbé népszerű animációs filmek sorozatok, rajzfilmek és ifjúsági csatornák kincsestárából válogatva. A gyártósoron idén sincs megállás, a kiadó berkeiből érkezett legújabb produkció pedig igen jól csengő IP-t elevenít fel. A Star Trek Prodigy: Supernova persze csak nyomokban tartalmaz klasszikus alapanyagot, hiszen a csaknem azonos című Nickelodeon animációs sorozat alapján készült kalandjátékról van szó. A sorozat tavaly ősszel jelentkezett az első évad első felével, amely hamarosan folytatódik, jövőre pedig érkezik a második szezon – az adaptáció tehát épp időben jelent meg.

A Star Trek Prodigy: Supernova egy felülnézetes akció-kalandjáték a sorozatból megismert két főszereplővel, illetve a Protostar űrhajó legénységével. A Csillagflotta büszkesége egy ismeretlen csillagrendszerbe érkezik, ahol kiderül, hogy a központi csillag erejét egy Dyson-gömb, vagy arra hasonlító szerkezet szívja el. Miután kiszámítják, hogy a csillag 72 órán belül szupernóva robbanásban megsemmisül, a legénység már állna is tovább, ám ekkor valami történik, a Protostar pedig az egyik bolygó felszínére zuhan, míg a legénységet véletlenszerű helyekre sugározzák át. Innentől a feladat összeszedni a Protostar hiányzó alkatrészeit, begyűjteni a legénység többi tagját, és ha már ott vagyunk, megmenteni a jobb sorsra érdemes rendszert.

Star Trek Prodigy Xbox

Sztenderd anyag hagyományos megoldásokkal, így a játékmenet sem fog senkit a földhöz vágni. A kampány során három bolygót járhatunk be, ez összesen 12 pályát jelent. A szintek teljesen lineárisak, néhány többé-kevésbé rejtett leágazással, és ajtókkal, amiket csak a később megmentett barátok képességeivel nyithatunk ki – ezek mögött gyűjtögethető mütyürök lapulnak, amik cserébe különböző fejlesztéseket oldanak fel. A pályák nagyon hosszúak, szerintem túlságosan is, így alsóhangon egy jó 8-10 órás szórakozásra lehet számítani, aki pedig mindent össze akar gyűjteni, és az űrhajóról elérhető mellékküldetéseket is lenyomja, még néhányat rászámolhat erre.

Hirdetés

Harc és logika

Két főszereplőnk a sorozatból megismert Dal R'El és Gwyndala, egyedi képességekkel, illetve közelharci és távolsági fegyverekkel. Dal a phaserekkel vitézkedik, míg Gwyn közelharcban erősebb, így ketten jól kiegészítik egymást. A két karakter mindig együtt halad, így a Supernova tökéletes a kétjátékos kooperatív játékhoz, érezhetően erre lett kitalálva (de természetesen egyedül is játszható, a két hős között bármikor váltogatva). A pályákon jól elkülöníthetőek a harcolós és a logikai szakaszok, és ebben rejlik a játék igazán nagy gyengesége.

Star Trek Prodigy Xbox

Probléma a harcokkal van: az egész nagyon egyszerű, se stratégiát, se különösebb ügyességet nem kíván. Röhejes módon az egész játékban egyetlen ellenféltípus van, a robotskorpiókra emlékeztető Watcherek, amiknek mindössze különböző típusait önti a nyakunkba a játék. Van, amelyik páncélozott, gránátot dob, és hasonlók, de ugyanúgy néznek ki, ugyanúgy viselkednek. A játék annyit tud, hogy egyre több és több ilyen robotot ereszt ránk az „arénákban”, mielőtt tovább mehetnénk. Maguk a harcok semmit nem adnak, a gombnyomkodós, püfölős harcrendszer faék egyszerűségű, így kizárólag időhúzásra jók, a játékosok mesterkélt feltartóztatására. Fele ennyi harc is sok lett volna, sajnos ez az, ami miatt a Supernova elég hamar monotonná válik.

Sokkal jobban működik a játék a logikai szakaszokon, ahol a két szereplő saját képességeivel egymást segítve jut át az akadályokon. Ez a rész tényleg jól sikerült, a játék folyamatosan adagolja az új ötleteket és képességeket. A „feladványok” egyáltalán nem nehezek, elrontani sem lehet őket, de mégis ötletesek, és valódi összjátékot igényelnek a két kalandortól. Különösen tetszett az a néhány szakasz, ahol kettéosztódik a képernyő, és a párosnak egy helyszínen, de eltérő idősíkban kell egymás haladását segítenie. Különböző kapcsolók működtetése, energia átirányítása, generátorok szétverése, lézeres kapuk kinyitása és hasonlók szerepelnek az étlapon, ami élet kontrasztot mutat a szörnyen buta harcokkal, így ezek bőven elegek lettek volna egy szórakoztató kampányhoz.

Star Trek Prodigy Xbox

Sajnos más tervezési probléma is akad az unalmas harcok mellett. A játékmenetet nagyon gyakran szakítják meg hosszú, és nem túl érdekfeszítő párbeszédek, ahol mondatonként kell továbbnyomogatni a párbeszédpanelt, sajnos ez gyakran megakasztja az élményt. Magyar nyelv továbbra sincs, így nyelvtudás híján ezt nem is fogják élvezni a gyerkőcök. Tutorialból is rengeteg van, a különböző „típusú” robotoknál a játék egyenként rágja a szánkba, hogy ez ezt csinálja, az meg azt, de csak akkor, miután már legyőztünk egyet, vagyis a játékos amúgy is tudja már a lényeget. Ilyen és ehhez hasonló apróságok veszik vissza kicsit az élményét annak, ami pedig egy kifejezetten jól játszható, ötletes program lenne.

Meglepetések nélkül

Technikailag más gond nincs a játékkal. Nagyjából ugyanazt a színvonalat kaptuk, mint a kiadó bármelyik másik játékában, egyszerű, de jópofa látvánnyal, tükörsima képfrissítéssel, és az animációs sorozat hangulatát visszaadó dizájnnal. Bár csak három bolygó van, a pályák relatív változatosra sikerültek. A sivatagos, havas, illetve furcsa növényekkel benőtt környezet mellett akadnak itt mindenféle barlangok és létesítmények, úgyhogy hazudnék, ha azt mondanám, nem szórakoztam vele kifejezetten jól. Már amikor nem az ezredik ugyanolyan harc került sorra…

Star Trek Prodigy Xbox

A Star Trek Prodigy: Supernova semmilyen meglepetést nem tartogat, sem pozitív, sem negatív értelemben. Egy kifejezetten gyerekekre szabott, rém egyszerű, lineáris kaland könnyed karakterfejlesztési elemekkel és monoton harcokkal, ami talán ezt a korosztályt még leköti. A logikai feladványok jópofák, nagyon jó együttműködni a két főszereplővel, ebből kellett volna még több, valamint egy kicsit gördülékenyebb cselekmény. Kooperatív családi szórakozásnak kiváló lehet, nemcsak rövid távon, de nagy megváltást ne várjon tőle senki.

A Star Trek Prodigy: Supernova PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X|S-re és Switch-re érhető el.

A Star Trek Prodigy: Supernova legjobb vonásai:

  • Jól kitalált kooperatív játékmenet;
  • ötletes, aránylag változatos pályák;
  • egyszerű, de korrekt látvány;
  • aki szereti, annak jól visszaadja a sorozat hangulatát.

A Star Trek Prodigy: Supernova leggyengébb pontjai:

  • A harcok teljesen feleslegesek és unalmasak;
  • párbeszédek és tutorialok akasztják meg az élményt;
  • nagyon egyszerű, és kevés újdonságot mutat a kampány során.

dreampage

Azóta történt

  • Everspace 2 teszt

    Közel másfél évtized kellett hozzá, de a kultstátuszba emelkedett Galaxy on Fire 2 végre méltó szellemi örököst kapott, minden idők egyik legjobb űrjátéka képében.

Előzmények