Ez az evet temet
A játékiparban – sőt, úgy általában a kreatív szektorban – nehéz igazán újat mutatni. Pontosabban nehéz úgy újat mutatni, hogy az szórakoztató és tartalmas is legyen, és ne csak az innováció kedvéért innováljon. Pont emiatt a nagy költségvetésű alkotások jelentős része inkább iterál: meglévő gondolatokat finomít, ismétel, bővítget. A független szcéna az, ahol formabontóbb gondolatokkal találkozhat az ember, függetlenül attól, hogy ezek megvalósítása milyen minőséget képvisel. A Squirrel with a Gun már önmagában egy vicces elképzelés, aminek címe nagyjából le is fedi a teljes játékot: egy mókust irányíthatunk, aki lövöldözik is.
Az alkotás egy platformer collectathon, aminek a lényege tehát a gyűjtögetés: ebben az esetben a kihívások teljesítéséért jutalomként járó arany-, valamint az új fegyverek feloldásához használható sima makkok bezsebelése. Evetünk falánk rágcsáló, és hajlamos a bűn útjára lépni, hogy megkaparintsa hőn áhított magvait. Emiatt összetűzésbe kerül egy sereg ügynökkel, akik komoly tüzérséggel próbálják őt megakadályozni – többek között tőlük szerezhetünk stukkereket, hogy megvédhessük magunkat. A kaland a Banjo-Kazooie, az Untitled Goose Game és a Goat Simulator egyfajta hibridjeként határozható meg – egy csipetnyi Conkerrel –, ahol egy szabad, feladványokkal megpakolt, blokkokra osztott lakótelepet járhatunk be, szabadon választott sorrendben teljesítve a kihívásokat. Mókusunk fő eszköztára az ugrálás, a mászás, valamint fegyverrel a kezében a lövöldözés – sőt, a durrogtatással magasabbra is fel tudunk ugrani, ami kifejezetten kreatív módja a közlekedésnek.
[+]
A játék egyébként amolyan túlnyújtott techdemo- vagy vizsgamunka-hatást kelt, annak minden bájával, és minden negatívumával együtt. A kezelés nem túl precíz, sőt, sokszor egyenesen körülményes, a rongybaba-fizika néha botrányos, a kamera gyilkos, az animációk pedig merevek. Nagyjából minden az első próbáig jópofa és szórakoztató, majd fokozatosan válik idegesítővé – párhuzamosan azzal, ahogy felfedezzük az egész élmény sekélyességét. Mintha egy túlnyújtott poénon rágcsálnánk magunkat végig, ami meglepő tud lenni, de túlzottan stimulálóvá csak igen ritkán válik. Nem beszélve a technikai malőrökből fakadó játékmechanikai frusztrációkról, amik miatt sokszor kell ugyanazt megismételni. Persze voltak már ramatyabb állapotú megjelenések, de mindig lenyűgöz, hogy így is tudnak piacra kerülni videojátékok – és itt még furcsább az összkép, hisz a játék PC-re már augusztusban megjelent, így az irányítással kapcsolatos gondokat azért azóta rendbe lehetett volna hozni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
