MÁSODIK OLDAL

Be is indul, ám nem feltétlenül az, amire számítanánk. Kezdésnek a harc, ami nekem speciel nagyon kiábrándító volt. Űrhajónkkal más, ellenséges planétára tévedve először a repkedő hátvédeket kell lesöpörnünk, ez azonban elég macerás tud lenni, ha belevesszük, hogy az atomszférában mindenki szabadon, gyorsan, és három dimenzióban mozoghat, így a célzást kifejezetten megnehezíti. Személy szerint ezerszer jobbnak tartottam volna egy Star Control-szerű csatározást, ahol egyrészt az egyedi külsejű űrhajók ténylegesen egyedi tulajdonságokkal is bírtak volna, másfelől pedig egy nem annyira szabad csatatéren focizták le volna egyszer és mindenkorra a szóban forgó planéta feletti hatalmi harcot. Persze kivitelezni is nehezebb lett volna talán, mint ezt az összecsapott klikkparádét, de talán a casual réteg is jobban díjazta volna. Ami a békeszerető aspektust illeti: mielőtt más fajokkal szövetségbe lépnénk, majd felvásárolnánk őket, a jobb kapcsolat reményében feladatokat kell teljesítenünk számukra, melyek a következők: más bolgyók faunájának vizsgálata, állat- és növényvilágának gaz felsugárzása és elszállítása, fertőző lények kiiktatása, kereskedelem (ami nagyrészt a különböző kvalitású fűszerek eladásában merül ki), bevédés, és ezzel nagyjából ki is fújt. Vagyis a lényeg: unalmas és repetitív. Magunk is kolonizálhatunk, illetve terra formálhatunk bolygókat, ám ha ezekkel megvagyunk, a kolóniákkal már annyira sem foglalkozhatunk, mint a civilizációs korszakban (márpedig ott sem vitték túlzásba az opciókat). Az összes többi fázishoz hasonlóan (kivéve a sejtet) itt is idővel egyre több társat verbuválhatunk, ám az űrfázisban ez sokáig gyakorlatilag nulla segítséget jelent. Golyófogóknak jók.

Ha idáig eljutottunk, a legközelebbi indításkor már bármelyik bolygót elkezdhetjük három különböző nehézségi fokozaton. És akkor itt jöhetne a “ha meg de” fordulat, miszerint nem kell hápogni, tessék a legnehezebben játszani, és nem 8-10 órás játékidőt kapunk, csakhogy ez mindössze azt eredményezi, hogy többször meghalunk (de persze sosem véglegesen), frusztrálóbb lesz a játék, nem pedig nagyobb kihívás. Mindössze a DNS és kiegészítő gyűjtögető műveletek fognak tovább tartani. Ezen felül bármilyen új fajjal / kreációval elkezdhetjük bármelyik említett fázist, sőt, ha regisztrálunk az EA-nél, több ezer másik játékos alkotását is igénybe vehetjük, ami nem rossz dolog, főleg annak fényében, hogy ebben az esetben a játékba is integrálódnak a közösség förmedvényei. Sajátjainkat is megoszthatjuk, a beépített kamerával pedig videókat publikálhatunk egyenesen a YouTube-on.

Az összkép vegyes, ám részünkről egyértelműen csalódás. Túl egysíkú, túl alkalmi, túl Sims, túl Maxis, túl Will Wright. Ilyen tekintetben még mindig nem sikerült léket vágni a játékok jégkorszakának vastag páncélján, a jelek szerint ugyanis vagy szimplán még mindig túl nagy falat az evolúció, mint olyan, vagy egyszerűen még mindig nincs meg a receptje egy ilyen grandiózus téma kompromisszum nélküli megvalósításának... vagy netán esetleg pont ennyit akartak elérni, és nem többet?

Nem mehetünk el szó nélkül a spártai szigorral működő DRM mellett sem. Bővebben: a Spore védelemének köszönhetően az egyszeri böcsületes vásárló csupán háromszor telepítheti gépére a produktumot, utána magyarázkodhat telefonon, hogy miért is kell neki újabb kód a negyedik installhoz. Kemény fegyver a kalózkodás ellen? Nem kifejezetten, a telepítések számát korlátozó DRM inkább a játék (nálunk kevésbé virágzó, de tőlünk nyugatabbra nagyon is jellemző) másodlagos, "használt" értékesítése útjába állít akadályt. "Not my problem" - mondaná az ismert amerikai nintendós PR-guru, és igaza lenne.

Mi lesz a Spore jövője? Nagy valószínűséggel az, ami a Sims-é is. Pénzügyi siker, számtalan kiegészítő lemez, melynek biztos vevőköre lesz az a közönség, akik szeretnek a mechanizmus szempontjából amúgy teljesen érdektelen részletekkel bíbelődni. A többieknek pedig továbbra is csak a remény, hogy egy szép napon (újra) a mi igényeink, nem pedig az alkalmi játékosok pénztárcái lesznek a tápléklánc csúcsán.