Sony KD-55XD8505
A Sony a tévés iparágban is mindig az innovatív piaci szereplők közé tartozott, amit tökéletesen alátámaszt, hogy a vállalat az elsők között volt, aki például kvantumpontos technológiával, Ultra HD panellel, smart platformmal látta el készülékeit. A cég a legújabb őrületnek számító nagy dinamikatartományú, azaz HDR (High Dynamic Range) tartalmak megjelenítésére képes televíziókkal sem maradt le, és ma már ott tartunk, hogy a csúcskategória utáni, második vonalba tartozó modelljek is támogatják ezt a szolgáltatást.
Egészen pontosan az XD85 szériáról van szó, amelynek 55 hüvelykes változata jutott el hozzánk a közelmúltban. A képminőség mellett a szokásoknak megfelelően vetettünk egy pár pillantást az Android TV rendszerre, megvizsgáltuk, hogy működik a médialejátszás, a digitális tévézés, mi a helyzet az internetes alkalmazásokkal, és hogy hogy szuperál a beépített hangrendszer.
Konzervatív külső
Az elmúlt években a Sony nem nagyon fogta vissza magát, ha tévédizájnról volt szó, hisz nem túlzás azt állítani, hogy talán a japán cég jelentkezett a legmeghökkentőbb külsejű modellekkel, elég csak például az X9000A-ra gondolni. Ehhez képest idén egyértelműen egy másfajta irányvonal mellett tették le a voksukat, ugyanis a 2016-os készülékek, így az XD85 sorozat tagjai is kifejezetten szolid, konzervatív külsőt kaptak.
Bár a konszerntől nem idegen a keret nélküli dizájn, ám ezúttal a másfél centiméteres, vékony kávák láthatóan elkülönülnek a kijelzőtől. Az összképet alapvetően meghatározza az enyhén megdöntött, fémszínű talp, aminek hátuljában kábelcsatornát alakítottak ki, így a vezetékek nem tekeregnek belőle mindenfelé csúnyán szerteszét.
A hátlapon kapott helyet négy HDMI 2.0 (egy ARC-támogatású), két USB 2.0, valamint egy-egy USB 3.0, SCART, komponens, kompozit, Ethernet, digitális és analóg audiocsatlakozó. Rendelkezik beépített Wi-Fivel, és a fizetős digitális tévéműsorok kódolásához szükséges kártyák fogadására képes CI+ slot sem hiányzik róla.
Sony KD-55XD8505 | |
Panel | IPS LCD panel |
---|---|
Háttérvilágítás | Edge-LED |
Képernyőméret | 55 hüvelyk (139 cm) |
Maximális felbontás | Ultra HD |
Maximális kontrasztarány | n. a. |
Maximális fényerő | 395 cd/m² |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Animáció, Cinema Home, Cinema Pro, Élénk, Fotó Élénk, Fotó Normál, Grafika, HDR Video, Játék, Normál, Sport |
Hangbeállítások | Live Football, Mozi, Normál, Zene |
Hangrendszer | 2 x 10 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/T2, DVB-C, DVB-S/S2 |
Interfész | 4 HDMI 2.0 (egy ARC támogatású), 2 USB 2.0, USB 3.0, digitális (optikai) és analóg audió, SCART, Ethernet, komponens, kompozit, CI+ slot |
Extrák | digitális zajcsökkentés, EPG, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, Android TV okostévérendszer, Miracast, Google Cast és Intel WiDi támogatás, eltárolt háttérképek, HDR-kompatibilitás, Ultra HD felbontás, kislexikon |
Teljesítményfelvétel | 101 watt, készenléti üzemmódban: 0,3 watt |
Méret | 123,1 x 71,7 x 4,4 cm (26,3 állvánnyal) cm |
Tömeg | 15,1 (talppal 18,6) kg |
Gyártó honlapja | www.sony.hu |
Termék honlapja | Sony KD-55XD8505 |
Fogyasztói ár | 489 000 forint |
Képminőség
A vállalat a termékkommunikációban azt ígéri, hogy az alkalmazott 4K Processor X1 és 4K X-Reality PRO technológiáknak köszönhetően a kép minden esetben elképesztően részletgazdag és hibátlanul tiszta lesz. Ám sajnos a keserű valóság az, hogy rossz minőségű források, tehát a gyatra tévéadások, vagy alacsony felbontású filmek esetén ugyanúgy megfigyelhető a zajosodás, mint korábban, és ezen még a Zajcsökkentés funkció aktiválása sem segít teljesen. A pixelesedést sem sikerül ilyenkor teljesen száműzni, még akkor sem, ha valaki bekapcsolja és maximális értékre állítja a felbontásjavítást. Az tény, hogy ezzel elérhető némi javulás, de az is bebizonyosodott, hogy csodák nincsenek, és egy eredetileg is Full HD vagy Ultra HD kamerával készített anyagot csak megközelíteni lehet ezzel a módszerrel.
Az LCD képalkotási technológiából fakadóan a tökéletes fekete szín megteremtése lehetetlen. A kalibrálás után 0,1655 cd/m² feketeszintet és 722:1 valós kontrasztarányt mértünk. Amennyiben valaki nem elégedett a kontrasztosság mértékével, akkor a Speciális kontrasztjavítás funkció aktiválásával kicsit módosíthat ezen, viszont ekkor számolnia kell egyes képrészletek eltűnésével. A színek egyébként szépek, természetesek, de ez a Sonytól egyáltalán nem meglepő, a vállalat televíziói e téren szinte mindig kimagaslóan teljesítenek. Még az olyan problémás tartalmak megjelenítésével sincs különösebb gond, mint a bőrszín vagy az arany, épp ezért teljesen felesleges bekapcsolni az Élő szín funkciót, ugyanis ekkor természetellenesen élénkek és kifejezetten csúnyák lesznek a tónusok.
A modell elméletileg képes a nagy dinamikatartományú, azaz HDR (High Dynamic Range) videók megjelenítésére, aminek során az elektronika a tartalomtól függően módosítja az egyes képrészletek fényerejét. Ezzel csak az a baj, hogy ahhoz, hogy ez tényleg tökéletesen működjön, Direct-LED háttérvilágítási rendszerre és a szokásosnál nagyobb fényerőre lenne szükség. Itt viszont Edge-LED technológiát használtak, a fényerő pedig "csak" 395 cd/m². Azért megnéztük a Sony és egy másik gyártó hivatalos HDR 4K promóciós videóját, és azok tényleg nagyon szépek voltak, már-már túlzottan tökéletesnek tűnt minden, de a HDR hatást csak halványan érzékeltük. Játék módban 34,9 ms input lagot mértünk, ami abszolút korrekt értéknek számít, legalábbis a tévék között.
Utánhúzást nem tapasztaltunk, de ez ezen a szinten már alapelvárás, és az akadozástól is megkímélt, így semmi értelmét nem láttuk bekapcsolni a MotionFlow fantázianevű interpolációs technológiát. Az egyes képobjektumok körül nem tűnt fel zavaró, remegő aura, és vibrálással, remegéssel sem találkoztunk. A háttérfény eloszlása nem tökéletesen egyenletes, viszont ez a hétköznapi használat, tévézés, filmezés, játék során nem tűnik fel, tehát amikor dinamikusan változik a képi tartalom. A 4:3 és 16:9 mód mellett kiválasztható két nagyított képarányú profi is, de ezek használata azzal jár, hogy bizonyos képrészletek lelógnak a kijelzőről és eltűnnek a semmiben.
Képbeállítások
A két felhasználói fiók mellett összesen 11 előre programozott képprofil közül lehet válogatni, azaz a választék kifejezetten nagy. Természetesen nem hiányzik ezúttal sem az elsősorban az üzletekbe, boltokba, kávézókba, éttermekbe, szállodákba szánt Élénk mód, amely óriási fényereje, hideg, rikító tónusai miatt otthoni környezetben nem az igazi. Emellett helyet kaptak a kínálatban az eltérő színhőmérsékletű, fényerejű, kontrasztarányú opciók, amelyek között megtalálható egy olyan is, ahol az összes képjavító, képmódosító funkció ki van kapcsolva, így biztos mindenki talál olyat, ami elnyeri tetszését.
Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a dispcalGUI névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Animáció, Cinema Home, Cinema Pro, Élénk, Fotó Élénk, Fotó Normál, Grafika, HDR Video, Játék, Normál, Sport. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt és a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül, minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.
Profil/beállítás | Animáció | Cinema home | Cinema pro | Élénk | Fotó-élénk | Fotó-normál |
---|---|---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 242,7 cd/m² | 206 cd/m² | 223,5 cd/m² | 394,7 cd/m² | 315,5 cd/m² | 263,1 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,305 cd/m² | 0,3051 cd/m² | 0,35 cd/m² | 0,3925 cd/m² | 0,3881 cd/m² | 0,326 cd/m² |
Kontrasztarány | 795,6:1 | 675,2:1 | 638,7:1 | 1005,6:1 | 813:1 | 807,3:1 |
Legnagyobb delta E | 6,57 | 7,43 | 5,69 | 11,72 | 7,47 | 7,11 |
Átlagos delta E | 3,27 | 3,45 | 2,45 | 5,27 | 4,26 | 4,14 |
Színhőmérséklet | 10 400 K | 7000 K | 7000 K | 13 100 K | 12 800 K | 10 400 K |
Profil/beállítás | Grafika | HDR videó | Játék | Normál | Sport |
---|---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 231,4 cd/m² | 373,1 cd/m² | 214,9 cd/m² | 261 cd/m² | 315,3 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,35 cd/m² | 0,4003 cd/m² | 0,3241 cd/m² | 0,3058 cd/m² | 0,3911 cd/m² |
Kontrasztarány | 661:1 | 932,1:1 | 663,3:1 | 853,7:1 | 806:1 |
Legnagyobb delta E | 6,51 | 19,25 | 6,88 | 6,22 | 7,6 |
Átlagos delta E | 3,11 | 7,43 | 2,92 | 3,14 | 3,24 |
Színhőmérséklet | 10 300 K | 7100 K | 7000 K | 10 400 K | 10 300 K |
Ezután a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk elérni, ami nagyjából sikerült is. A fényerő 119,5 cd/m², a színhőmérséklet 6500 K, a feketeszint 0,1655 cd/m², a kontrasztarány pedig 722:1 lett. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes háromszög a mért színteret ábrázolja; eszerint 90,9 %-ban fedi az sRGB színteret. Az átlagos delta E 0,37, a legnagyobb pedig 1,42 lett, ezek jó értéknek számítanak, így érdemes mindenképp rászánni egy kis időt a paraméterek módosítására, a helyes beállítások meglelésére.
Sony KD-55XD8505 | |
Fényerő | 18 |
---|---|
Színtelítettség | 50 |
Fényérzékelő | Ki |
Kontraszt | 92 |
Gamma | 2 |
Sötét részek fényerőszintje | 50 |
Sötét részek beállítása | Ki |
Speciális kontrasztjavítás | Ki |
Színárnyalat | 0 |
Színhőmérséklet | Profi 1 |
Élő szín | Ki |
Reality Creation | Kézi |
Felbontás | Max. 40 |
Véletlenszerű képzajcsökkentés | Ki/Alacsony (zajosodás esetén) |
Digitális zajcsökkentés | Ki |
Motion Flow | Ki |
Vörös erősítés | -2 |
Zöld erősítés | -6 |
Kék erősítés | -3 |
Android TV, DTV,
Android TV smart platform
A Sony annyi más céghez hasonlóan a Google-féle uniformizált Android TV platform mellett tette le a voksát. Ennek fejlesztéséért tehát nem a japán cég felel, aminek megvan az a hátránya, hogy nem igazíthatják saját ízlésükhöz a grafikus kezelőfelület külsejét, felépítését, viszont cserébe rendelkezésükre áll az óriási alkalmazáskínálat.
A színes, látványos ikonokra épülő rendszer kellően gyors és stabil, a korábban tapasztalt lassulásoknak, fagyásoknak itt nyomát sem leltük, és logikus struktúrája révén könnyen, komfortosan használható. Természetesen magyarul is kommunikál, és a súgó sem hiányzik belőle, viszont ennek használatához internetkapcsolat szükséges. A készülék mellé járó távirányító magán viseli a vállalatra jellemző stílusjegyeket, de az átlagos daraboknál némiképp dizájnosabb, elegánsabb. Ennél fontosabb, hogy a megszokott gombokkal minden fontos szolgáltatás, funkció azonnal elérhető, fogása pedig kényelmes. Képes együttműködni az USB-n keresztül csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, ami a netes alkalmazások futtatása során kincset érhet.
Sony KD-55XD8505 távirányító [+]
Emellett a távvezérlő kiváltható egy mobilos alkalmazással is, ami ugyan keveset tud, hiszen a funkciógombok hiányoznak róla, de jól használható az alapfeladatok ellátására. A tv egyébként támogatja a hangalapú keresést, amelyhez a távirányító, a telefon vagy tablet mikrofonját használja. Ez a szolgáltatás az Android TV-s készülékeken korábban nem működött valami jól, de a jelek szerint az elmúlt időszakban csiszolgattak rajta, ugyanis próbánk során kb. 90 százalékos hatékonysággal találta el a kimondott kulcsszót.
DTV
Az integrált digitális tunerek jól működnek, a jelfeldolgozás hibátlan, így a digitális földfelszíni adások vételéhez elég csatlakoztatni egy kisteljesítményű beltéri antennát. Az adásokkal semmi gond nem akadt, a kép nem akadt, nem pixelesedett, és a hanggal sem volt semmi probléma.
Az olyan megszokott, kötelező szolgáltatások sem hiányoznak, mint a csatornarendezés vagy a kedvenc adók csoportosítása, és természetesen a digitális tévéújság is fellapozható. Az egész képernyőt elfoglaló EPG-ben összesen 8 csatorna 2 órányi műsorának jut hely egyszerre, de akár egy hétre előre is átböngészhető a kínálat. Emellett itt elolvasható egy rövid leírás a műsorokról ,és az USB-s merevlemezre történő időzített felvétel is beprogramozható.
Médialejátszó, hangrendszer
Filmek, képek és zenék a Kodival
A Google Playen keresztül rengeteg médialejátszó alkalmazás letölthető, de a készülék rendelkezik egy előre telepített ilyen szoftverrel, a Kodival (16.1-es verzió) is. Ez egy sokoldalú program, amely a hálózat többi elemén található tartalmak kezelésére is képes, lehetővé teszi lejátszási lista összeállítását, és bizonyos keretek között grafikus kezelőfelülete személyre is szabható.
A JPG mellett a PNG, TIF, BMP és GIF (az animgifekkel nem boldogul) formátumú képek megjelenítésére van mód, természetesen nem hiányzik a diavetítés funkció sem, ahol beállítható a képváltás sebessége, az azt azt színező effektek is bekapcsolhatóak. A zeneszámok közül az MP3 mellett a WMA, FLAC és WAV fájlok megszólaltatása is megoldott, valamint a rendszer az ID3 tagek feldogozására is képes.
A kicsit kibővített videós tesztcsomagunk végigfuttatása során kiderült, hogy némi meglepetésre a WMV-vel és a Killa_sample-vel nem boldogult, a Sword Art és a Suzumiya pedig néha csúnyán megakadt. A többit viszont, még a 4K anyagokat is különösebb gond és hiba nélkül játszotta le. A rendszer a külső feliratok kezelését támogatja, és mivel a fehér betűk körül fekete keret jelenik meg, ezért a szöveg mindig jól olvasható.
Integrált hangrendszer
Bár vannak olyan Sony televíziók, amelyek az átlagosnál komolyabb hangrendszerrel, esetleg külön beépített mélynyomóval vagy speciális hangszórókkal rendelkeznek, ez sajnos nem tartozik közéjük. A két darab rejtett, 10 wattos hangsugárzó átlagos megszólalást produkál, amely mentes a zavaró hibáktól, de a dinamikától is. A mély hangokból gyakorlatilag semmit sem lehet hallani, a finom részleteket hajlamos összemosni, a dinamika is hiányzik, viszont a nyers hangerőre nem lehet panasz.
A tévé megkapta a Clear Audio+ és DSEE technológiákat, de ezek aktív állapotukban sem képesek érdemben javítani a hangzást. Ugyanez mondható el a virtuális térhatású hangzásról, amelyet hiába kapcsolunk be, csak némi visszhang effektet tapasztalunk, és nem azt, hogy a hangok minden irányból bombáznának. A beszédhang-kiemelés viszont hasznos lehet, ha valami elnyomja a dialógusokat. Az előzetesen beállított hangmódok nem hiányoznak, de ezek között sok különbség nem igazán fedezhető fel. Mindenesetre ha valaki ezek közül egyikkel sem elégedett, akkor a kedve szerint módosíthatja a magas, középtartományú és mély hangok arányát.
Extrák
Miracast, GoogleCast
A modell lehetővé teszi az Intel WiDi és Miracast technológiák használatát, aminek segítségével vezeték nélküli úton tükrözhető a kompatibilis eszközök kijelzője. A késleltetés azért bőven érezhető, ami miatt azoknál a játékoknál, ahol fontos a gyors reakció, ez problémát okozhat. Emellett a GoogleCast segítségével is megoszthatóak a tartalmak az eljárást támogató eszközökről, és ez a funkció is kifogástalanul működik.
Háttérkép
A romantikusan hangzó Álmodozás funkció bekapcsolásával megparancsolható a tévének, hogy a számítógépek képernyővédőjéhez hasonlóan, meghatározott idejű inaktivitás után jelenítsen meg különféle, előzetesen eltárolt fotókat, ábrákat, illusztrációkat a képernyőn. Tehát ilyenkor a készülék gyakorlatilag úgy funkcionál, mint egy automatikusan bekapcsoló digitális képkeret.
Bluetooth
A tv támogatja a Bluetooth technológia használatát, de csak kontrollerekkel, illetve a vállalat speciális, mikrofonos, egérpados távirányítóival, PlayStation vezérlőivel képes ily módon kapcsolatot létesíteni. Azaz arra nincs mód, hogy így csatlakoztassunk hozzá vezeték nélküli úton külső,kompatibilis hangrendszereket, ami csak azért fura, mert más gyártók tévéi már lehetőséget adnak erre.
Netes tartalmak, böngésző
Az Android TV alkalmazáskínálata valamivel kisebb, mint amit az Android-alapú telefonoknál megszokhattunk, de így is rengeteg szoftver közül lehet választani, úgyhogy e téren ez a platform egyértelműen felülmúlja vetélytársait. Az érintőképernyő viszont értelemszerűen hiányzik, így az élmény nem lesz ugyanaz, mintha egy mobil eszközt nyomkodna az ember.
A hardver (MediaTek MT5890 két Cortex A-17 processzormaggal, Mali-T624 grafikus gyorsítóval, 1,5 GB RAM-mal) elég erős a felhasználói appokhoz és egyszerűbb játékokhoz, de a komplex 3D grafikával bíró játékok folyamatos, akadozásmentes futtatásához már nem. Tehát például a Minecraft klónokkal, a 2D-s Hungry Sharkkal vagy az izometrikus Exiled Kingdoms-szal gond nélkül lehetett játszani, de az Asphalt 8 autószimulátorával már nem igazán. A böngésző egész gyors, így olyan érzés, mintha egy számítógépen vagy telefonon szörföznénk, de ez azért ma már alapelvárás.
3D
A modell a 3D tartalmak megjelenítését nem támogatja a tévé.
Értékelés
Az látszik, hogy a Google mérnökei folyamatosan dolgoznak az Android TV smart platformon, ami jó hatással van a stabilitásra és a sebességre, így a korábban tapasztalt hibák az XD85 esetében már nem jelentkezek. Ennek, illetve a jól sikerült távirányítónak, valamint az távvezérlő kiváltására szolgáló alkalmazásnak, az egér, billentyűzet és kontroller támogatásának, illetve a végre már jól működő hangalapú keresésnek köszönhetően a kezelés végre tényleg gyerekjáték, annak sem okozhat problémát, akitől az elektronikus eszközök kicsit távol állnak. A letölthető alkalmazások egy része remekül használható, viszont azt meg kell jegyezni, hogy a nem túl erős hardver miatt egyes játékok futtatása problémás lehet. Az előre telepített médialejátszó egész jól funkcionál, de azért a formátumtámogatás terén vannak hiányosságai.
Az integrált hangrendszer teljesen átlagos megszólalást produkál, de ebbe az is beletartozik, hogy hibákat sem tapasztaltunk. A digitális tévétunerek és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások kifogástalanul működnek, hasonlóan a Miracasthoz, Intel WiDi-hez és Google Casthoz, amelyek egyértelműen hozzáadott értéket jelentenek. A kép minősége ideális beállítások mellett rendben van, a színek szépek, hibákat nem tapasztaltunk, de azt azért meg kell jegyezni, hogy a HDR támogatás a viszonylag alacsony fényerő és az Edge-LED háttérvilágítás miatt nem száz százalékos. A visszafogott, konzervatív dizájn jól sikerült, a tévé nem feltűnő, de elegáns, így szinte minden típusú belső térbe harmonikusan beilleszthető. 489 000 forintért már meg lehet vásárolni, aminél ebben a méretben, ilyen felbontás mellett vannak már olcsóbb modellek is, de a hasonló tudású, felszereltségű idei televíziók szegmensében ez az ár teljesen általánosnak tekinthető.
Sony KD-55XD8505 LED LCD tévé
elefant
A Sony KD-55XD8505 LED LCD televíziót a Sony magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.